"Izgalmas időket éltünk"

2018.10.16. 10:20

Lehull a lepel: Márton, az újságíró

A megyei Prima díj egyik jelöltje magyar sajtó kategóriában kollégánk, B. Kiss László, akinek írásait közel három évtizede olvashatják a Fejér Megyei Hírlap hasábjain.

Borsányi Bea

„Úgy kell írni, hogy azt az átlagolvasó is megértse”

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ha ezt a cikket Laci írná, valószínűleg így kezdődne: Mártonék örömmel és büszkeséggel vegyes izgatottsággal fogadták a hírt, mely szerint a családfőt, Mártont Prima díjra jelölték. Ám én írom, ezért Mártonról később esik csak szó. Szóval, Laci Szegeden szerzett történelem-magyar szakos tanári diplomát, de már a Szegedi Egyetem című hetilap irodalmi rovatának szerkesztőjeként tudta, újságíró lesz. Utolsó egyetemi évei alatt már írogatott a Hírlap kultúra rovatába. Az újsághoz 1989-ben került teljes állásban.

– Baranyi Pál, az akkori főszerkesztő az első cikkem megjelenése után behívatott és megkérdezte: „Te miért a kultúrrovatba irkálsz, amikor a gazdaság rovatba vettelek fel?” Így derült ki az, amit a szerződés aláírásakor én nem kérdeztem, ő pedig nem mondott. Izgalmas időket éltünk egyébként akkoriban: nem csak politikai téren, de a gazdasági életben is zajlott a rendszerváltás. Dobra verték az állami cégeket, ezreket bocsátottak el a Videotonból, megkezdődtek a kárpótlás kapcsán a földárverések és még sorolhatnám. Volt miről írni a gazdaság rovatban is.

Közel harminc éve olvashatják írásait a Hírlapban

Laci tehát menet közben tanult bele a gazdasági újságírásba. Már amennyire élhetünk ezzel a kifejezéssel egy megyei napilap, a szó jó értelmében véve, néplap kapcsán, hiszen kollégánk vallja, hogy itt még a legbonyolultabb témákról is úgy kell írni, hogy azt az átlag­olvasó is megértse. Mert ez nem egy gazdasági szakfolyóirat. Amit leginkább izgalmasnak talált – és ezt igyekezett megmutatni az írásaiban – az a folyamatok és a számok mögötti ember. Ugyanakkor az évek folyamán nem lett hűtlen az irodalomhoz, sőt a pedagógiához sem: több mint 15 éve koordinálja a Sajtó és tanulás – Séta – programot, amely az újságolvasást népszerűsíti a középiskolások között.

– Szerencsére mindvégig volt lehetőségem arra, hogy irodalmi jellegű írásokat is közzétegyek. A Hírlap hosszú évek óta az egyetlen megyei lap, amelynek még mindig működő irodalmi rovata van, és ebben szintén egyedülálló módon versek is megjelennek. Ezt a rovatot húsz éve szerkesztem. Fiatal koromban magam is írtam verseket, amiből kötet is született.

„Úgy kell írni, hogy azt az átlagolvasó is megértse”
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az újságban megjelent tárcanovelláiból adott ki két másik kötetet. A Márton apa lesz, és a Márton visszatér rövid történeteit az olvasók közül minden bizonnyal sokan ismerik. Nyilván azt is tudják, hogy Márton – a mindennapok hőse, a névtelen Apa – maga B. Kiss László, a történetekhez pedig sokszor adott és ad ma is témát felesége és három lánya. Ám ha most azt hiszik, hogy lehull a lepel és megtudják, miért pont a Márton nevet választotta, elárulom, nincs rá pontos magyarázat. Mint ahogy arra sem, miért a B. betűt illesztette annak idején a neve elé, hogy megkülönböztesse magát a telefonkönyvben található 22 másik Kiss Lászlótól. Vonjuk le a következtetést: Laci intuitív ember, és ez egy írásból élőnél egyáltalán nem hátrány.

Szavazzanak!

A hét jelölt közül hárman kapják meg az egymillió forinttal járó Fejér Megyei Prima Díjat, egyikük pedig a közönségdíjat, amely negyedmillió forintot ér. Utóbbiról a Fejér Megyei Hírlapban mellékelt szavazószelvény visszaküldésével olvasóink is dönthetnek. Online a fejer.vosz.hu vagy a szekesfehervar.hu honlapokon voksolhatnak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában