Figyelik a kastély sorsát

2018.10.05. 15:30

Wenckheim grófok látogattak el Velencére

Wenckheim grófok látogattak el október elején a velencei Weickheim-kastélyba. A leszármazottak megígérték: figyelemmel kísérik az épület sorsát.

S. Töttő Rita

Koszti András fogadta a Wenckheimeket és a polgármestert

Fotó: Igari Balázs

Velence városának egyik legnagyobb értéke, legpatinásabb épülete a Wenckheim-kastély, amelyben ma közművelődési központ, könyvtár és helytörténeti egyesület működik. A korábban általános iskolaként is funkcionáló épület névadó tulajdonosának leszármazottjai: Gróf Wenckheim Frederik, Karin Wenckheim grófnő és Gróf Wenckheim Lászlóné Csáki Ilona látogattak október 2-án a városba, a „Wenckheimek fészkeként” is nyilvántartott Békés megyei település, Szabadkígyós vezetője, Balogh József társaságában.

Koszti András fogadta a Wenckheimeket és a polgármestert
Fotó: Igari Balázs

A vendégeket többek közt Koszti András polgármester fogadta, majd elmondta: – Vendégeink ígéretet tettek arra, hogy a jövőben is figyelemmel kísérik a kastély sorsát és a városunkról szóló híreket, mint ahogy én magam is ígéretet tettem arra polgármester kollégámnak, hogy a közeljövőben ellátogatok Szabadkígyósra, ahol tüzetesebben megismerkedhetek a Wenckheim család történetével.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában