találkozó

2018.11.24. 07:30

A megyeszékhelyen alapították a Tető Építők Egyesületét

A szervezet által rendezett évenkénti országos találkozót első ízben tartották vidéken.

B. Kiss László

A nagyszabású találkozón az építőanyag-gyártók kiállításon mutatkoztak be

Fotó: B. Kiss László / Fejér Megyei Hírlap

Mintegy háromszázan vettek részt a tetőépítők országos találkozóján, melyet a Tető Építők Egyesülete rendezett pénteken Iszkaszentgyörgyön. Az egyesületet 2011-ben Székesfehérváron alapították, és a megyeszékhelyen jegyezték be. Mára – 13 megyéből – már 60 taguk van – tudtuk meg Csizmadia Tibortól, az egyesület elnökétől.

A tetőépítők országos találkozóját most negyedszer szervezték meg. A korábbiakat Fehérváron, egy étteremben tartották, s ennek a fogadónak a tulajdonosa, ifjabb Kálmán József volt, aki figyelmükbe ajánlotta az iszkaszentgyörgyi Pappenheim-kastélyt, a mostani nagyszabású randevú festői helyszínét.

A résztvevők megtöltötték a legnagyobb termet

A találkozó programjában több előadás szerepelt. Így például szó esett arról, hogy – a nem túl távoli jövőben – a tetőcserepek napelemmel lesznek bevonva, és arról is, hogy miként spórolhatnak az ácsok a faanyaggal.

A találkozón mutatta be továbbá a Tető Építők Egyesülete azt a kisfilmet, amely a bokrétaünnep hagyományát mutatja be azzal a szándékkal, hogy ismét fölélesszék ezt a régi szokást. (A bokrétaünnepet akkor tartották, amikor elkészült a félkész épület legmagasabb pontja.)

A nagyszabású találkozón az építőanyag-gyártók kiállításon mutatkoztak
be
Fotó: B. Kiss László / Fejér Megyei Hírlap

Az előadásokkal párhuzamosan egy kamarakonferencia is zajlott, amelynek témáját a három tetőépítő szakma – az ács, a tetőfedő és a bádogos – területén mutatkozó szakemberhiány, az utánpótlás képzésének kérdései adták.

– A tetőépítés területén is nagy problémát okoz a munkaerőhiány. Annál is inkább, mert az ezen a területen dolgozók többségét mikrovállalkozások alkotják. S ahol – mondjuk – mindössze hárman dolgoznak, ott már egyetlen ember távozása is súlyos gondot jelent – mondta el Csizmadia Tibor. Az egyesület éppen ezért ösztönözni szeretné a fiatalokat arra, hogy közülük minél többen válasszák valamelyik tetőépítő szakmát. Ennek érdekében a tetőfedő, valamint az ács-álványozó szakmáról már filmet is készítettek, melyeket próbálnak eljuttatni lehetőség szerint minél több általános iskolába – nyilatkozta lapunknak az elnök. Az egyesület a tagjainak két országos találkozó között is szervez szakmai programokat, például külföldi tanulmányi utakat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában