Nevelés a Don Bosco-elv szerint

2018.11.19. 17:30

Egyházi fenntartásban működik ez év őszétől a tordasi és a gyúrói iskola

Hamarosan több évforduló is okot ad az ünneplésre az iskolában, amely szeptember óta új fenntartóhoz került. Kép­viselőjükkel és az igazgatóval beszélgettünk.

Bokros Judit

1989-ben nyílt meg Tordason a Sajnovics János általános iskola, a kerek évfordulót jövő tavasszal ünneplik majd meg az intézményben

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A majd harmincéves Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola a tanév kezdete óta kikerült az állami fenntartásból, és – a gyúrói tagiskolával együtt – jelenleg a Segítő Szűz Mária Leányai Don Bosco Nővérek szerzetesi intézmény a fenntartója. Ezt a lépést az előkészítő munka során az érintettek – például a szülői és a tanári munkaközösség, az önkormányzat – nagy része támogatta. A tantestületből senki nem akart távozni, s azt teljes egészében átvette a szerzetesi intézmény.

Támogató, szeretetteljes környezetet biztosítanak a gyerekeknek

Kosaras Péter Ákos igazgató elmondta: a fenntartóváltás zökkenőmentesen zajlott le. Jelenleg úgy tűnik, az intézmény számára ez a legjobb változat mind a nevelés-oktatás, mind a működőképesség biztosítása szempontjából. Már most érezhetően csökkent a bürokrácia, önálló a gazdálkodásuk, s van arra lehetőség, hogy valóban elismerjék és értékeljék a pedagógusok pluszmunkáját.

Az igazgató szerint a rend a nővéreken keresztül rugalmasan áll hozzá az iskolához. Egyáltalán nem számít, ki milyen felekezethez tartozik, s nincs jelentősen több vallásos tartalom, kötelezettség a hétköznapokban, mint korábban. A nővérek megjelenése az iskolában üdítő és vidám jelenség, hiszen akár maguk is beállnak focizni, kidobózni, a szeretetet pedig érzik a gyerekek – fogalmazott Kosaras Péter Ákos.

1989-ben nyílt meg Tordason a Sajnovics János általános iskola, a kerek évfordulót jövő tavasszal
ünneplik majd meg az intézményben
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Don Bosco a 19. század szent nevelője volt. A nevét viselő rendet 1872-ben alapították Olaszországban. Magyarországon eddig két óvodában voltak jelen, s a tordasi az első iskola, amelynek a fenntartására vállalkoztak. Hivatásuk jellegzetes vonása a megelőző nevelési módszer. A rend részéről Egyházy Katalint kérdeztük arról, ez mit jelent. A nővértől megtudtuk: olyan közösségi környezetet, tanulási helyzetet és szabad­idő-eltöltési lehetőségeket biz­tosítanak, ahol a tanár-­diák közötti kapcsolat a bizalmon és a szereteten alapszik. Ezáltal a gyerekek folytonos megerősítést kapnak a jóra, erényességre és a hitre, megelőzve a rosszat és segítve az egyéni fejlődést. Az iskolában azonban egyelőre mindenki csak ismerkedik a módszerrel, nincsenek tudatos elvek.

Oratórium

A tanárok ösztönösen jó érzékkel fordulnak a gyermekek felé, ezt kell majd idővel tudatosítani, rendszerezni – mondta Katalin, aki hetente többször jár nővértársaival az intézménybe. Ilyenkor beszélget a pedagógusokkal, megerősíti őket hivatásukban, elmondja saját tapasztalatait. Hozzátette: Don Bosco is mindig az adott személyből indult ki, így itt is fontos, hogy minden tanár fölismerje, mi az a módszer, amivel azonosulni tud. Egy iskola akkor lesz igazán szalézi és nyitott a családokra, ha a nevelők szakmailag tudatosak, boldogok. Bevezették hetente az úgynevezett oratóriumot, amely a szabadidős tevékenységekre terjed ki. Ilyenkor olyan közeget biztosítanak a gyerekeknek, amelyben személyiségük fejlődhet, hitük megerősödhet. Heti egy alkalommal pedig közös együttléttel, szép gondolatokkal kezdik meg a napot, a tanulást.

A Sajnovics iskola 1989-ben nyílt meg

Az évforduló hamarosan okot ad az ünneplésre, amely valójában jövő tavasszal lesz aktuális. Idén azonban húszéves a művé­szeti intézményen belül működő Tordasi Pillikék gyermeknéptánccsoport, a Tüzifa Együttes pedig tízéves fennállását ünnepli. A Pillikék december 1-jén, szombaton tartják a jubileumi rendezvényt a Hangya Művelődési Házban. A művészeti vezetők Németh Ildikó és Szabó Szilárd lesznek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában