Show of the Kings

2018.11.08. 07:45

Hollywoodot hozzák el kicsiknek és nagyoknak Fehérvárra

A város egyik leglátványosabb produkciójának előkészületei már javában zajlanak, pedig a show még odébb van: decemberben az Alba Regia Sportcsarnok ad otthont a Show of the Kings – Hollywood kicsiknek és nagyoknak című fehérvári produkciónak, amely a film­zenék világába repít.

S. Töttő Rita

Már tavaly is látványos műsorral várták a közönséget az eseményen

Fotó: a szervezők

Idén ötödik alkalommal hozza el Székesfehérvárra a Show of the Kings produkció a Holly­wood kicsiknek és nagyoknak show-műsorát. Itt lesz Tóth Gabi, Stephanie Schlesser, Király Viktor, Vastag Csaba és Kautzky Armand, színpadra lép az Alba Stúdió Zenekar, a Kodály Zoltán Gimnázium Leánykara és a Free Spirit Dance táncosai is. Piroch Gábor, Holly­wood méltán ünnepelt magyar kaszkadőre ezúttal mint akciórendező felel a lélegzetelállító és fordulatos mutatványokért, Ruff Tamás pedig a zenészek munkáját vezényli. Farkas Roland, a produkció producere részleteket is elárult a készülő show-ból: december 28-án a székesfehérvári Alba Regia Sportcsarnokban a film­történelem legnagyobb dalait hallgathatja meg a közönség a Ruff Tamás karmester által dirigált ötvenfős Alba Stúdió Zenekar, valamint a meghívott sztárvendégek előadásában.

– Olyan világhírű zeneszerzők alkotásaival készülünk, mint James Horner, Hans Zimmer, Jerry Goldsmith, Alan Silvestri, John Williams, Brian Tyler, Ennio Morricone. Emellett olyan emblematikus kultfilmek zenéi csendülnek fel, mint a Gladiátor, az Avatar, a Rettenthetetlen, a Reszkessetek, betörők és a Csillagok háborúja. A koncertshow most is nagy meglepetésekkel szolgál majd, hiszen olyan klasszikus akciófilmek, mint a Rambo, a Predator és a Terminátor zenéje közben a híres hollywoodi kaszkadőrszakértő, Piroch Gábor lélegzetelállító akciójeleneteit láthatjuk a színpadon! A Free Spirit Dance profi csapatának a közreműködésével, Tóth Barbara koreográfiájának köszönhetően pedig a tánc is szerves részét képezi majd az estének.

Már tavaly is látványos műsorral várták a közönséget az eseményen
Fotó: a szervezők

A külön erre az estére tervezett hang-, fény-, színpad- és látványtechnika pedig egyedülálló technikai bravúr a fehérvári előadások sorában.

– A családbarát produkció­ban nem feledkezünk majd meg a gyerekekről sem, hiszen a filmvászonról jól ismert figurák elevenednek majd meg a színpadon: jelen lesz például a Csillagok háborújából Darth Vader és a kis robot, R2D2. És vigyázat! Ugyanis a Jurassic Parkból rövid időre ugyan, de elszabadulnak a dinók! Elárulhatom, hogy élő dinóshow kápráztatja majd el a kicsiket! A kis hercegnőknek pedig a Jégvarázs hideg telet idéző világ­slágere lehet a favorit, de gondolatban elutazunk Afrikába is, az Oroszlánkirály varázslatos birodalmába.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában