Órákat tölthetnek el utazással az ingázó Fejér megyei diákok

Másik településen lévő iskola, munkahely miatt mindennap hosszú kilométereket megtenni megterhelő lehet, nemcsak az esetleg túl korai vagy éppen túl késői járatok miatt, de azért is, mert az utazással eltöltött idő a társasági élet vagy akár a tanulmányok, a teljesítőképesség rovására is mehet. Az általunk megkérdezett tanulók arról meséltek, mi a legnehezebb számukra az állandó utazásban, illetve mennyi időt töltenek járműveken.

Seregélyesi ingázó

Csincsi Barbarának az idei tanév már a negyedik az ingázás sorában. Seregélyesről tömegközlekedéssel jár be minden hétköznap a székesfehérvári Tóparti Gimnázium és Művészeti Szakgimnáziumba. Az út oda-vissza egy óra, és a busz nem háztól iskoláig viszi, szóval ezt még kiegészíti egy óra hosszú séta is. Így összességében két óra az, amit mindennap rászán arra, hogy gimnáziumba járhasson.

– Reggel nem túl kellemes félkómásan levonszolni magam a buszmegállóba, aztán állva végigzötykölődni az utat a pályaudvarig, de az a negyedóra séta onnan a suliig pont elég, hogy nagyjából kinyíljanak a szemeim.

Szerencsés helyzetben van olyan szempontból, hogy reggel csúcsidőben tízpercenként, negyedóránként mennek a buszai, délután általában fél óránként, de akkor is van néha öt-tizenöt percenként, ugyanis Seregélyesen megy át a dunaújvárosi, a szabadegyházi, a sárosdi, a hantosi, a mezőfalvi, néha pedig még a szegedi busz is, és tanítási napokon van külön seregélyesi járat is – ez utóbbiban valószínűleg az ingázó diákok száma is közrejátszik.

– Utazás közben általában elveszek a közösségi médiában, közben zenét hallgatok. Olvasni nem tudok mozgó járművön, mert rosszul leszek, arról nem is beszélve, hogy állva elég veszélyes is. A reggeli autóbuszokon ugyanis nagyon ritka, hogy szabad helyet talál az ember.

Természetesen korábban is kell reggel felkelnie, mint az átlagnak: háromnegyed hatkor, ha első órára kell bemennie. Mégsem a kevés alvás okozza számára a legnagyobb problémát:

– A legtöbbször egy büfében vásárolt szendvicsen tengetem a napom délután három-négy óráig, amikor is végre hazaérek, és eszem rendesen. Az ingázás miatt elég nehéz jobban megoldani az ebédelést. Dél körül kívánnám a főtt ételt, de akkor még közel sincs vége a tanításnak. Ha maradnék a menzán, azzal ennél is később érnék haza, s még kevesebb időm maradna a tanulásra és egyéb tevékenységekre.

Pázmándról sem jobb a helyzet

A másik interjúalanyunk név nélkül válaszolt a kérdéseinkre. Ő Pázmándról jár be egy szintén székesfehérvári gimnáziumba, jobb esetben háromnegyed órás út alatt. Reggelente két busz van, ami beér a tanításra, ezek mindössze három perc eltéréssel indulnak, és hét órakor már mindegyikük bent van Fehérváron.

– Hazafelé rosszabb a helyzet, ugyanis olyan busz, amely Pázmándra vinne, csak egy van. A többi a szomszéd faluig, Kápolnásnyékig visz, és ott át kell szállni. Azonban átszállás nincs minden autóbuszhoz.

Az utazás alatt inkább zenét hallgat és relaxál, vagy a barátaival tárgyalják meg a nap eseményeit.

A reggeli busz negyed hétkor indul, de a kényelmessége miatt nem kel olyan korán, mint az ugyanazzal a busszal utazó ismerősei. Van, aki már öt órakor kikel az ágyból, ő azonban fél hatig alszik. Neki sem a korán kelés okozza a legnagyobb problémát:

– Nagyon nem szeretem, hogy sötétben megyek el otthonról, és néha sötétben is érek haza. De a legfárasztóbb az, hogy állandóan szaladgálnom kell, hogy elérjem a legkorábbi buszt hazafelé – mondja.