Krisztus idén is király

2018.11.26. 07:00

A templom búcsúját ünnepelte a közösség Székesfehérváron

E hétvégén tartotta búcsúját a Zsolt utcai Krisztus Király-templom. Az egyházi esemény köré szerveződő Krisztus Király Napokat idén az tette különösen emlékezetessé, hogy a templom oltárképe, a Mattioni Eszter készítette hímeskő mozaik ebben az évben 50 esztendős.

Sági Zoltán

Vasárnap reggel Spányi Antal megyés püspök celebrált ünnepi szentmisét a Zsolt utcai Krisztus Király-templomot megtöltő hívek előtt

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Péntek

Sokan látogattak el a hétvégén a Krisztus Király Napokra a Zsolt utcai templomba és az Almássy-telepi Közösségi Házba. A péntek délelőtti nyitóprogramon a Hétvezér Általános Iskola 4. a osztályosai adtak műsort, de volt vendégváró agapé, kézműves foglalkozás, és közös mézeskalácssütés is.

Szombat

Szombaton 9 órától 11 óráig gyerekeknek szóló kézműves foglalkozásokat tartottak, 17 órától pedig szentségimádás vette kezdetét. Közben 17.15-től, a szemerkélő eső ellenére is gyertyás körmenet indult a Budai–Kisteleki–Lehel utca találkozásánál lévő kereszthez, ahol Molnár István akolitus és lektor elmélkedése hangzott el.

Körmenet a szemerkélő esőben
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A nap 19 órakor Mattioni Eszter műveiről szóló ünnepi megemlékezéssel zárult annak tiszteletére, hogy az alkotó idén 50 éve készítette el a templom hímeskő mozaik falát. Emlékeztetőül: egy templom búcsújának időpontját az oltárkép témája, a témához rendelt egyházi ünnepnap időpontja határozza meg. Krisztus Király ünnepe, ami az oltárkép témája, s így a Zsolt utcai templom búcsúja is egyben a katolikus egyházi év utolsó nagy ünnepe – az adventi időszakkal ugyanis új egyházi év veszi kezdetét.

Vasárnap reggel Spányi Antal megyés püspök celebrált ünnepi szentmisét a Zsolt utcai Krisztus Király-templomot megtöltő hívek előtt
Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

Vasárnap

Vasárnap délelőtt 9 órakor Spányi Antal megyés püspök celebrált ünnepi szentmisét a templomot megtöltő hívek előtt. A válaszos zsoltárokat a Vox Angelorum Gyermekkar énekelte. A főpásztor beszédében megemlékezett a világban élő 300 millió keresztényről, kiemelve, hogy a mai világban a vallási üldöztetések áldozatai a legnagyobb számban közülük kerülnek ki. Spányi Antal megjegyezte még: Krisztusról, mint királyról beszélni a mai világban nem egyszerű, mert a fogalomhoz számos félrevezető, zavaró értelmezés tapad.

A szentmisét követően átadták a Krisztus Király-díjat, amelyet idén Rezsnyák György kapott, aki 1968 óta él az egyházközségben, és dolgozik a közösségért. 10 órától a közösségi házban tartott együttléttel és agapéval ért véget az idei rendezvény, amely advent közeledtével az elcsendesedés és várakozás időszakára is próbálta ráirányítani a figyelmet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában