Mi lesz veled, iskola?

2018.11.28. 07:00

Az egyházi fenntartás lehetne a pázmándi iskola jövőjének záloga

A valamikori jezsuita rendház, majd uradalmi kastély felújított, műemlék jellegű épületében 1967 óta folyik 8 osztályos általános iskolai oktatás. Az intézmény 1995-ben vette fel Kempelen Farkas nevét. De hogy meddig viselheti még, az most úgy tűnik, kérdéses.

Borsányi Bea, NZP

Tallér Krisztián plébános (jobbra) kiemelte, hogy az egyházi iskolákban mindenhol magas színvonalú oktatás folyik

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Nem arról van szó, hogy új nevet venne fel az iskola, hanem arról, hogy mivel a község önkormányzata nem látja biztosítottnak, hogy a 2013 óta a Klebelsberg Központ fenntartásában működő intézmény a jövőben is biztosan megmarad, váltáson töri a fejét. Szeretné, ha fenntartását a katolikus egyház venné át. Ennek érdekében már megtette az első lépéseket, és az egyház nyitott arra, hogy ezt meg is tegye.

Az egyházi iskola előnyei

Kedden délután a második fórumot tartották a témában, ahol ezúttal is több szülő, nagyszülő, pedagógus és érdeklődő jelent meg. Tallér Krisztián lovasberényi plébános is részt vett az eseményen, aki 2009 óta vasárnaponként Pázmándon is misézik. Az első perctől már izzó kedélyeket igyekezett lehűteni, amikor rámutatott, az iskolakérdés a településen jelen esetben pont olyan, mint a futball: mindenki ért hozzá, de amikor edzést kellene tartani, kiderül, arra már csak kevesen képesek. Hozzászólásában rámutatott az egyházi iskola előnyeire, a magas színvonalú oktatásra, illetve arra az anyagi háttérre, amely a működésen túl biztosítja a megfelelő felszerelést is a színvonalhoz. A képviselő-testület egyik tagja Reményik Sándor verséből idézve – „Ne hagyjátok a templomot, / A templomot s az iskolát!” – arról beszélt, hogy annak a településnek, amelyik nem tudja megőrizni az iskoláját, megpecsételődik a sorsa, mert fiataljai egyik legerősebb kötődésüket vesztik el.

Tallér Krisztián plébános (jobbra) kiemelte, hogy az egyházi iskolákban mindenhol magas színvonalú oktatás folyik
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Mi lesz az iskola sorsa?

Virányiné Reichenbach Mónika polgármester alaposan körbejárta a lehetőségeket. A képviselő-testület tagjain kívül több szülő is egyetértett abban, az iskolát jobb lenne az egyház kezébe adni és így biztosan megőrizni, mint a bizonytalan jövőt várni, amelyben akár a bezárás lehetősége is benne van.

A szülők egy részének – úgy tűnik, ők a kisebbség – vannak kételyei egy esetleges egyházi iskolával kapcsolatban. A tények kedvéért említsük meg: nagyjából 150 tanulója van az intézménynek, a diákok kétharmada ma is tanul hittant a 95 százalékban katolikus lakosságú településen. Az általános iskolás korú pázmándi diákok mintegy 30 százaléka ugyanakkor másik településen jár iskolába.

Frissítés

A tankerület másként látja

Az iskola jelenével és jövőjével kapcsolatban a tankerületi központ is reagálni kívánt. Török Szabolcs tankerületi igazgató elmondta, hogy határozottan visszautasítja az önkormányzat azon véleményét, miszerint nem látja biztosítottnak a Kempelen Farkas Általános Iskola jelen formájában történő jövőbeni megmaradását. A Székesfehérvári Tankerületi Központ vezetője az alábbi tájékoztatást adta: – A pázmándi iskolába jelenleg 150 tanuló jár, a megfelelő szakos ellátás biztosított, 14 főállású pedagógus kolléga és 4 óraadó pedagógus végzi a mindennapos nevelő–oktató munkát.

Török Szabolcs kijelentette, a Székesfehérvári Tankerületi Központ fenntartóként eddig is és a jövőben is biztosítja a pedagógiai munka feltételeit, sem rövid, sem hosszú távon nem szándékozik a településen működő iskolát átszervezni, megszüntetni.

– Véleményünk szerint nemcsak az egyházi iskolákban folyik magas színvonalú nevelő–oktató munka, hanem az állami fenntartásúakban is, ahol a kollégák mindent megtesznek a tanulók szellemi és lelki fejlődésének biztosításáért. A jelenlegi fenntartó mindenben támogatja a pázmándi iskolában folyó nevelő–oktató munkát, biztosítja a minőségi oktatáshoz szükséges feltételeket – zárta nyilatkozatát Török Szabolcs

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában