2018.11.01. 20:00
Virágok és mécses fények pompája öntötte el a megye sírkertjeit
A férfi jobbjának mutatóujjába, tán egy hete is van már, egy szálka fúrta be magát. A kezében jelentkező sajgás ugyanúgy, mint szívének ismétlődő nyilallása, a fájdalomra figyelmeztette. Azzal, hogy elkészült a fejfa, amelyet oly’ régóta tervezett már, s november elsején felállította édesapja sírjához, tán megkönnyebbült.
A történet, higgyék el valós, bár nem a Béla úti temetőben esett meg, honnan ez a cikk tudósítani hivatott. A saját kézzel készített fejfa mindenszentek napján valóban eljutott a temetőbe, ahol a szülő nyugszik. S a sírkereszttel való foglalatoskodást, majd a családdal, az élőkkel, az utódokkal közös elhelyezésének pillanatát, misztériumát bátran nevezhetjük ünnepnek. A halott ős emléke és élete ünnepének. Hogy felnevelte, biztatta, táplálta, segítette, hogy aggódott, remélt és örült azokért, akik most sírját együtt meglátogatva megtisztelték őt. Akár látja ezt odafentről, akár nem.
Emberek ezrei, családok tömegei indultak el csütörtökön elhunyt szeretteikhez a megye temetőibe, s alighanem tesznek így pénteken is, halottak napján.
A tavaszias idő november elsejei piknikhangulatot hozott elő csütörtökön a temetőkből, köztük a székesfehérvári Béla útiból is – honnan ez a cikk tudósítani hivatott. Az óriási tercián elterülő sírkert fákkal övezett utcáin nagyon sokan sétáltak egy szál virággal kezükben, hogy majd mécsest gyújtsanak. Mások ásóval és gereblyével kerekedtek fel, hogy megigazítsák az apa, a nagymama, a házastárs, a gyermek, a barát sírja körüli földdarabot. Megható volt látni e szép gondoskodást. S a fiatal édesanyák babakocsit toltak maguk előtt…
Fotó: Koppán Viktor / Fejér Megyei Hírlap
Délután 4 órakor kezdődött a Vigasztalás evangéliumának megszólaltatása című ökumenikus megemlékezés a Béla úti temető díszravatalozójánál, ahol is a Szín-Tér Színjátszó és Versmondó Egyesület irodalmi műsora és a Vox Mirabilis kórusának éneklése fonta egybe a katolikus, a református, az evangélikus és a baptista egyházak közös istentiszteletét, amely elején Östör Annamária önkormányzati képviselő mondott pár szót.
Ökumenikus megemlékezést tartottak a Béla úti köztemetőben
– A lehulló levelek, az egyre rövidülő nappalok, a tél közeledte az elmúlást jelképezik, mégis mindenszentek napján valami furcsa, szomorú, ám ugyanakkor mérhetetlen nyugalom tölti el az embert. A temető, ahol utolsó útjára kísértük el halottainkat, ebben az időszakban virágba és fénybe borul – fogalmazott.
Szabó Lőrinc Mert sehol se vagy című versét Nagy Judit mondta el. E költemény részletével zárjuk e rendható tudósítást. „látlak s nem látlak, drága nevedet / csengi csendülő szivembe szived, / de percenkint ujra elvesztelek: / csillagokig nyílik szét s hallgatózom, / üldöződ, én, mégis, mint akit álom / húz le, sírodba, magamba csukódom.”
