A jó sört nemcsak szereti, de főzi is Horváth Renáta

Az már lassan megszokottá válik, hogy nálunk is egyre több női borász akad a szakmában, sőt a pálinkafőző mesternők száma is emelkedik. Ám a sörfőző nők ritkák, mint az a bizonyos fehér holló, számuk talán még az ötöt sem éri el az országban. Vajon hogy születik meg egy fiatal hölgy fejében az elhatározás, hogy a sörfőzés mestere legyen?

– Szerintem nálam is úgy kezdődött a történet, ahogy sok más ember esetében: gyerekkorában ihat apukája sörének a habjából, netán bele is nyalhat egy kicsit a kesernyés nedűbe. A söripar iránt érzett vágyam persze nem innen ered, a jó sört azonban magam is szeretem – nevetett Horváth Renáta, egy Fehérváron pár hónapja nyílt pub – ahol helyben főzött sör kapható – egyik tulajdonosa, aki három évvel ezelőtt kezdett férjével azon gondolkozni, hogy vállalkozásba kezdenek. Valami olyat szerettek volna csinálni, ami a szívükhöz közel áll, mint szakma, és amivel olyan kézzelfoghatót tudnak alkotni, amire büszkék lehetnek. Az ötlet megszületésében az is közrejátszott, hogy a férj nem messze nőtt fel egy sörfőzdétől.

– Az első diplomámat formatervező mérnökként szereztem, így nem állnak tőlem távol a műszaki dolgok, sőt a kémia és az anyagszerkezet sem. Attól kezdve, hogy a Szent István Egyetemen beiratkoztam posztgraduális sörfőző képzésre, egyre jobban magával ragadott ez a szakma. Élveztem, ahogy egyre mélyebben beleáshatok a mikrobiológiába, az élelmiszerjogba, vagy a technológiai folyamatokba. És nem utolsósorban azért is vágtam bele a sörfőzésbe, mert hát itt a számomra is izgalmas a sörforradalom! – mondta Renáta.

Ma már minden kézműves?

Ez persze már nem annyira új jelenség, hiszen nálunk is megjelentek évekkel ezelőtt az úgynevezett kézműves sörök, amelyek a nagyipari gyártásban készült, lehetőség szerint olcsón előállított, bárki által elérhető „semmi extra” sörök mellett minőségi alapanyagokból olyan nedűt alkotnak a jó recepteknek és a szakértelemnek köszönhetően, amely élvezhető és magas színvonalat képvisel. A kézműves szót amúgy Renáta nem szereti, szerinte az utóbbi időben szinte mindenre ezt a jelzőt használják, így az már megkopott és némileg értékét is veszítette. Ő inkább a kisüzemi szót használja.

– Nálunk mindegyik sör szűretlen, mert így több ízanyag marad az italban. Két alsó,- és két felsőerjesztésű sörünk van: világos, félbarna, barna és búza kivitelben. Magyarországon a világos típusú a legnépszerűbb és inkább a bajor vonal hódított az évszázadok folyamán, de persze mindenki másra esküszik – magyarázta Renáta, aki néhány technológiai részletet is megosztott velünk, ami után muszáj volt megkérdeznem: nő létére hitelesnek tartják-e, elfogadják-e a szakmai véleményét? Rövid pályafutása alatt eddig olyan mondatot még sosem kapott, hogy „te ezt honnan tudhatnád, hiszen nő vagy?”, és rossz tapasztalata sem akadt. Viszont kérdésemre válaszolva azt is elmesélte, hogy a sör mintegy kilencezer éves történelmében annak készítése, tekintve, hogy élelmiszerként kezelték, mindig is női feladat volt. Csak a középkorban, amikor a kolostorok kezébe került a sörfőzés, vált Európában ez kifejezetten férfi mesterséggé.

Végül pedig tisztázzunk egy fontos kérdést: milyen a jó sör? A szakember szerint minőségi alapanyagokból szeretettel és odafigyeléssel előállított nedű, ami nem akar többet mutatni annál, mint amit valójában adni tud.

– Manapság sokan akarnak olyan divatos terméket a piacra dobni, ami miatt több furfang és csavar kerül a sörbe, mint amennyit az igazából elvisel. Az igazi sört a nemes egyszerűségéért, a letisztult ízvilágáért szeretik a legtöbben – zárta a beszélgetést a mester.