Évösszegző

2018.12.21. 07:55

Ezek voltak a legolvasottabb cikkek 2018 márciusában a feol.hu-n

Az év végéhez közeledvén igyekszünk hónapokra lebontva összegezni, hogy mely cikkekre voltak a legtöbben kíváncsiak portálunkon.

feol.hu

Fotó: ® Koppan Viktor David

Összeállításunkból kihagytuk a közlekedési baleseteket, mert ellenkező esetben szinte kizárólag ebből kerülnének ki a top hírek.

1; Jön a III. Fejér Megyei Hírlap Állásbörze

Április 16 –án, immár harmadik alkalommal rendeztük meg a Fejér Megyei Hírlap Állásbörzéjét. Az eseményhez készült beharangozó cikkünk volt március hónap abszolút favoritja, ebből is levonva azt a következtetést, hogy olvasóink hasznosnak tartják az állásbörzét.

2; Ikarus buszok az Országalmánál

Tizenöt, a fehérvári Ikarus gyárban készült autóbusszal gyarapodott a Magyar Honvédség. A zöldre festett járműveket március 23-án, pénteken délután felsorakoztatták az Országalma körül, ahol az átvétel alkalmával rendezett ünnepséget tartották. A témával többször is foglalkoztunk márciusban, hovatovább drónvideón is megörökítettük Fehérvár büszkeségeit.

Fotó: Koppán Viktor Dávid / Fejér Megyei Hírlap

3; Rúzsa Magdi: Bárkivel megeshet a csoda, ami velem történt

A szép és tehetséges vajdasági lány 2006-ban nyerte meg az egyik tehetségkutató versenyt, s mára úgy tűnik, biztosan elkerülte a hirtelen jött sikerrel előforduló buktatókat. Rúzsa Magdi ismert és elismert előadó, dalait szeretik, az igényes popzene hazai képviselője. A tabajdi Mészöly Gedeon Református Iskola és Óvoda hívta meg szülői munkaközösségi farsangjára az énekesnőt, aki elfogadta a felkérést.

A művésznővel készült portrénk március hónap harmadik legolvasottabb cikke volt.

4; Új kilátások Velencén – Átadták a Bence-hegyi kilátót

Több mint harminc év után újra van kilátója Velencének. A modern művészeti alkotásként is értelmezett torony ünnepélyes átadóját március 20-án délelőtt tartották a Bence-hegyen.

Szélfútta fára, hajlott levélkehelyre, virágsziromra vagy éppen lobogó fáklyára is emlékeztethet a Bence-hegyi kilátó Velencén, melynek avatójára a mínuszok ellenére is tömegek érkeztek kedden délelőtt. Az eseményen részt vett többek közt Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese is. Ünnepi beszédeikben többen az előző, épp harminc éve elbontott toronyhoz fűződő élményeiket vagy éppen az új kilátóval kapcsolatos reményeiket fejezték ki.

Fotó: ifj. Kupi László

5; A forró víz és az extrém hideg találkozása Perkátán (videóval)

A 2018-as év során a perkátai viharvadászok, Papp Péter és Pappné Szebellédi Tünde többször is megleptek minket érdekesebbnél érdekesebb fotókkal, videókkal. A forró víz és az extrém hideg találkozását bemutató képeik, videójuk március hónap egyik legolvasottabb cikkévé vált.

Fotó: Papp Péter, Szebellédi Tünde

6; Guinness-rekord született Dinnyésen

A világ legnagyobb vármakettje Dinnyésen található! Az építmény azért is különleges, mert az ódon várak másai történelmi hűséggel ábrázolnak 35 középkori magyar várat. Az elismeréshez Tessely Zoltán országgyűlési képviselő és Tóth István gárdonyi polgármester személyesen gratulált. Egy újabb ok, amiért büszkék lehetünk Fejér megyére!

7; Látványos fejlesztések a fehérvári kórházban

Nemzetközi kutatások bizonyítják, hogy Székesfehérvár Európa tíz leggyorsabban fejlődő térségébe tartozik. Ehhez a megyeszékhely egészségügye kulcságazat, melyet a Modern Városok program keretén belül folyamatosan fejlesztenek. Értékelték az eddigi eredményeket, valamint bemutatták a várható fejlesztések sorozatát márciusban azon a tájékoztatón, melyre meghívást kapott Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyért felelős államtitkár, Vargha Tamás államtitkár, Székesfehérvár országgyűlési képviselője, valamint Cser-Palkovics András polgármester is. Csernavölgyi István, a kórház főigazgatója bemutatta a fejlesztéseket, valamint azokat az újonnan beszerzett eszközöket, amelyeket egy tavalyi pályázatnak köszönhetően sikerült megvásárolnia az intézménynek.

8; Átvehették nyereményeiket az év párja győztesei

Február hónap legolvasottabb cikke portálunk Az év párja versenyünk volt. Talán nem is annyira meglepő, hogy a TOP10-es márciusi listába is befért a nyeremények átvételéről készült rövid írásunk.

Az év párja győztesei.

9; Egy tervezett építkezés borzolja a szomszédok kedélyeit Székesfehérváron

A Kelemen Béla utca 2-4-6-os számú emeletes házainak szomszédságában volt egy hőközpont. Az önkormányzati tulajdonú Széphő Zrt. 2016-ban értékesítette. Egy, még megfellebbezhető építési engedély szerint az eddig raktárként funkcionáló épületre egy 3 lakásos társasház épülhet. A szomszédok látni sem akarják. Lakossági fórumon vitatták meg lehetőségeiket.

10; Újraélesztette férjét, de most a ti segítségetekre is szüksége van

Mindenki rémálma vált valóra Hertelendy Andrea életében, amikor férjét újra kellett élesztenie egy majdnem végzetes ájulás után. Tavaly októberben elmentek pihenni egyet egy szép hétvégén. Szombaton indultak, vasárnap kirándultak. Másnap következett a rémálom.

 

Ha kíváncsiak vagytok, mik voltak január legolvasottabb cikkei, itt elérhetitek az összegzőt.

Ha kíváncsiak vagytok, mik voltak február legolvasottabb cikkei, itt elérhetitek az összegzőt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában