ONLINE FOGADÓÓRa

2019.01.28. 16:25

Parkolók, termálfürdők és multifunkciós csarnok? – Cser-Palkovics András válaszol

Közösségi oldalán tart online fogadóórát Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere hétfőn 16 órától. Kövesse velünk percről percre!

Feol.hu

Ahogy a régmúlt kövei tartanak minket, úgy kell szívünkön viselni városunkat, Székesfehérvárt – mondta a polgármester Fotó: Kiss László

Cser-Palkovics András közösségi oldalán várja a fehérváriakat érintő bármely témában a megkereséseket. Reggel 8 órától bárki posztolhatta kérdését városunk polgármesterének.

Érdeklődni szeretnék, hogy Székesfehérváron épülni fog-e még egy uszoda. Gyermekeim testnevelésóra keretében vesznek részt úszásoktatáson a városi uszodában, ahova egyszerre több intézményből érkeznek ugyanazon időpontra osztályok. Az oktatásra szánt medencerészben (21x17 méter) esetenként 70-85 gyermek zsúfolódik össze, minden második héten pedig a pancsoló egyik felében tartják az úszásoktatást.

  • Tervben van, szükség is van rá. Egészen pontosan a vízilabda szövetséggel (Tao) együttműködve elindul a bővítés (új nagymedence és tanmedence is) tervezése is. Azt azonban látni kell, hogy maga a beruházás is nagyon drága, azaz mindenképpen külső (állami) forrás szükséges majd hozzá. Utána pedig fent is kell tudni azt tartani. Már ma is az uszoda az egyik legdrágább létesítménye a városnak.
  • Szeretnénk, ha a plázában megoldható lenne a padok visszahelyezése. Évekkel ezelőtt arról volt szó hogy felújítás után visszakerülnek.

  • A pláza magántulajdonban van. Jelezni fogjuk a kérését az igazgató asszony felé.
  • Érdeklődnék, hogy a Gáz utca – Rákóczi utca területre nem lehetne-e legalább egy kutyaürülék-gyűjtő kukát elhelyezni? Mi, akik felszedjük kutyusunk után, amit kell, nagyon örülnénk neki. Sokszor akire rászólunk, hogy szedje fel, azzal vág vissza, hogy úgysincs hova dobni.

  • Szerintem ennek semmilyen akadálya nincs, jelezzük a Képviselő asszonynak és a Városgondnokságnak.
  • Néhány fogadóórával ezelőtt vetettem fel egy ún. kutyás élménypark kialakításának kérdését. Érdeklődnék, hogy történt-e valamilyen előrelépés az ügyben? Vizsgálják-e ilyen létesítmény létrehozásának lehetőségét? Igény lenne rá, a kutyások száma folyamatosan növekszik.

  • Vizsgáltuk, sőt partnereket is keresnénk. Ha tud ilyenről, és jó példáról, amit érdemes lenne megnézni, akkor kérem küldje el nekem. Még egy jó hír: a Béla úti temető előtti nagy zöldfelületen tavasszal készül el egy kutyás játékokkal felszerelt kutyafuttató. Annak majd továbbfejlesztése is lehetséges lesz.
  • A MOL Aréna Sóstó környezetében mikor lesz normális parkoló? Ami most van térköves parkoló, csak a VIP vendégek használhatják. Nagyobb nézőszámnál, de egy sima bajnokin is a sárban vagy házak előtt, szabálytalan módon lehet csak megállni. Nem várok 10 szintes parkolóházat, csak valamit ami nem a sárban van.

  • A mérkőzések napjain a stadion és a hozzá tartozó parkolók felett is a Klub rendelkezik. Kérjük, hogy őket keressék ebben az ügyben. Amennyire tudom, ők is értékelték a 3 mérkőzés tapasztalatát és ennek megfelelően alakítják ki a tavaszi menetrendet. Amúgy még a vastelep bontása, területrendezése is megtörténik idén, ott újabb parkolók alakulnak majd ki.
  • Kaptam már választ, de nem látunk változást. A székesfehérvári kerékpárutak, kerékpársávok karbantartása és takarítása mikor kezdődik? Évek óta semmi nem történik. Több helyen balesetveszély van a lekopott felfestés és a benyúló ágak végett, továbbá több helyen ezek miatt nem érthető a forgalmi helyzet.

  • Kérem szíveskedjen a konkrét helyszíneket megjelölni, hogy a takarításra, növényzet rendezésére a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtehessük. A felfestések megújítását legkorábban április hónapban tudjuk megkezdeni.
  • Mikor büntetik végre a járdán való kerékpározást? Mi gyalogosok vagyunk a legnagyobb veszélynek kitéve a járdán! Ugye a KRESZ szerint csak 12 éves korig, illetve kísérőként lehet bicajozni a járdán! Kérném betartatni a szabályokat!!!

  • Az önkormányzat nem rendőrség... Természetesen szükség van nevelésre, tájékoztatásra, tanulásra és egymásra való odafigyelésre is. Nem csupán büntetésre. A kerékpársávok Európában már sok helyen és sokak által használt, jól működő szabványok alapján készülnek. Azokat lehet és kell használni, azért épülnek. Annyi hely nincs, hogy mindenhova külön kerékpárutat lehessen építeni.
  • A Várkörúton, Széchenyi úton és még van néhány ilyen jelzett út Székesfehérváron, nem lehet kerékpárral közlekedni, mert az autós 2 cm-rel van mellettem. Bármennyire is kerékpárút, életveszélyes ott közlekedni. A járda szélesebb, mint a kerékpárút. Ha volna rá mód, kérnénk, hogy építsenek ki több biztonságos kerékpárutat Fehérváron, és akkor biztosan nem fogunk a járdán közlekedni.

  • A kerékpársávok Európában már sok helyen és sokak által használt, jól működő szabványok alapján készülnek. Azokat lehet és kell használni, azért épülnek. Annyi hely nincs, hogy mindenhova külön kerékpárutat lehessen építeni. Természetesen szükség van nevelésre, tájékoztatásra, tanulásra és egymásra való odafigyelésre is.
  • Maroshegy lakosságszáma folyamatosan bővül, új lakások, új házak épülnek. Harmatosvölgyben közel 500 telket alakítottak ki. Érdeklődni szeretnék, hogy a jövőre nézve vannak e tervek a terület fejlesztésére; közvilágítás, sportpályák, játszóterek kialakítására, tömegközlekedés fejlesztésére stb.

  • Igen vannak, de most elsősorban azt kell megvárni, hogy az ingatlanfejlesztők elvégezzék azokat a fejlesztéseket, amelyeket vállaltak. Ezzel párhuzamosan pedig mi is dolgozunk már bizonyos kérdések előkészítésén. Ha vannak javaslatok, azokat pedig nagy szeretettel várjuk.
  • Mikor lesz, illetve lesz-e egyáltalán valami a középiskolai kampuszból? Hallottam olyan híreket is, hogy lemondták az egész tervet.

  • Nem mondtuk le a tervet... Meg fog valósulni. Egyrészt szeretnénk kiírni újra a közbeszerzési eljárást, mert csak egy cég akart rajta a második szakaszban elindulni, másrészről a városban megvalósuló katonai fejlesztések miatt felmerült egy új lehetőség (nemzetközi iskola), amit érdemes megvizsgálni, mert talán a középiskolai campusban lenne a legjobb helye.
  • Székesfehérvár már hosszú évek óta kinőtte a város uszodáját. Egy ekkora városban egy élményfürdős csúszdás pihenő komplexum elkelne, turisztikai jelentősége miatt még több embert vonzana a város, és évek alatt visszahozná a befektetést. A fehérváriak nagy örömére is szolgálna, hogy nem kell több száz kilométert utazni egy élményparkba.

  • Pályázati forrás hiányában csak magánberuházásként képzelhető el élményfürdő építése. Amikor voltak 10-15 évvel ezelőtt ilyen pályázati források, akkor a város nem adott be pályázatot. Az uszoda bővítése tervben van, idén a tervezés is elindul.
  • Érdeklődnék, hogy a Lépcső utca ügyében, mikorra várható előrelépés.

  • Valóban sajnos elhúzódott a munka. Részben régészeti feltárást kellett végezni, részben műszaki problémák is akadtak. A kellemetlenségekért mindenkitől elnézést kérek! Ahogy az időjárás lehetővé teszi folytatódik majd a munka és tavasszal be is fejeződik.
  • Érdeklődni szeretnék, hogy a Széna téren a parkolási gondok mikor rendeződnek? A Fejérvíz, az Eon ès a Széphő dolgozói a lakótelep parkolóját használják, mivel a környéken ez az egy ingyenes. Az iskola dolgozói is itt parkolnak, délután négy órakor káosz van. Beállnak a garázsok elé, már nem egyszer rendőrt kellett hívni, hogy a saját garázsunkba be tudjunk állni,

  • A Széna tér térségében a parkolóhelyek számát csak a zöldterületek rovására tudnánk bővíteni, ezért vontuk be a Fűtőerőmű területét a parkolási rendszerbe. A végső megoldáshoz keressük azt a lehetőséget, hogy ez a parkolási terület közvetlen gyalogoskapcsolatokat kapjon a Királysor és Gáz utca irányába, így az ott lévő cégekhez érkezőket is jobban ki fogja szolgálni.
  • A Vásárhelyi út felújítására mikor kerül sor?

  • Februári ülésén fogadja el az idei költségvetését a város, amely tartalmaz forrásokat a Vásárhelyi út felújításának első ütemére is. Ezen a közgyűlésen pedig indítja a kivitelező kiválasztására a közbeszerzési eljárást is a Közgyűlés. Az első szakasz a Rádió utca és Logisztikai iparvágány között épül át.
  • A Zombori úti posta véglegesen megszűnik?

  • A posta ügyében sajnos nem rendelkezünk további információval. Az önkormányzat kész átvenni üzemeltetésre a helyet, azaz fizetni a rezsi, amennyiben a posta talál erre jogszerű megoldást (azaz, hogy ne számítson tiltott állami támogatásnak). Ezt írásban is jeleztük a posta részére.
  • Érdeklődöm, hogy a Csíkvári úti katolikus temető ravatalozójának felújítása szerepel e a tervek között? Sajnos régóta járunk oda szeretteinkhez és évek óta ugyan az a szomorú látvány fogad bennünket.

  • A Kápolna az egyház tulajdonában van. Volt már szó a felújításáról, az önkormányzat kész is hozzájárulni, de a döntés nem nálunk van. Az együttműködés nagyon jó, ez is biztos meg fog oldódni.
  • A Jancsár völgy 2014-ben került helyi védelem alá, ami jó. Sokszor jártam be a Nagyszombati útról indulva, egészen a Kisfaludi presszóig, nem hosszú, de érdekes kirándulóhely. Régebben volt ott valamiféle pihenő (asztal, padok) de ezeket már nem lehet használni. Terveznek-e valamilyen fejlesztést, ami vonzóbbá tenné a területet a kirándulóknak, vagy marad ilyen kissé mostoha, de természetes hely?

  • A helyi védettségű, 100% magántulajdonú ingatlanokból álló Jancsár völgy ökológiai folyosóként és élőhely-megőrzési területként funkcionál elsősorban. Székesfehérvár Városgondnoksága mint természetvédelmi kezelő extenzív csekély beavatkozással járó terület fenntartási feladatokat végez a területen az elfogadott kezelési tervben leírtak szerint.

  • A terület a meglévő ösvényeken jelenleg és a jövőben is szabadon látogatható, de túraútvonalak építését vagy pihenőhelyek kialakítását az állat és növényvilág természetes élőhelyének biztosítása, védelme érdekében nem tervezünk. Kiránduló szabadidő eltöltésére szolgáló helyként a Sóstó TT lett ilyen céllal felújítva, illetve felújítva lesz majd a Jancsár völgy közelében lévő Aranybulla emlékhely is. Ennek tervei elkészültek, hamarosan nyilvánosságra is hozzuk.

    Székesfehérvárnak kimagaslóan sokoldalú a sportélete. Van azonban egy szépséghibája, szinte minden csapatsportban túl sok a külföldi játékos. Ez egyrészt ilyen mértékben nem indokolt, másrészt a magyar utánpótlás és felnőtt sport részére kifejezetten hátrányos. Nem a kimagasló eredményt kellene minden áron hajszolni, inkább a magyar sport érdekeit és a lokálpatriotizmust kellene szem előtt tartani.

  • Ez egy örök vita. Eredmény vagy fiatalok. Szerintem a helyes válasz az is-is. Szükség van minőségi külföldi játékosokra, de meg kell adni a lehetőséget a tehetséges fiatal játékosoknak is. De! Szerintem senkinek sem lenne jó, ha a polgármester vagy az önkormányzat akarná megmondani a kluboknak, hogy ki legyen az edző illetve, hogy kiket küldjön fel a pályára. Az azonban biztos, hogy soha annyi pénz nem volt az utánpótlásban mint ezekben az években. Kérdés, hogy lesz-e ennek eredménye. Az már mindenképpen az, hogy szerencsére sok fiatal sportol. Mindig lehet persze tovább javítani ezen a területen is.
  • Mikorra várható az új multifunkciós csarnok megépítése? A korábbi, januári hírek miatt kérdezem (nem lesz, lesz). Mikor fog a tervezett beruházás megvalósulni? Mi nagyon várjuk.

  • 1. A legfontosabb, hogy a csarnoképítés megvalósul. Szerintünk szüksége van rá a városnak több ok (a hokicsapat és a szurkolók megérdemlik, kell rendezvényhelyszín a városban) miatt is, és az állam is bejelentette, hogy a megállapodásunk alapján továbbra is támogatja annak megépülését.

  • 2. Pontos ütemezés meghatározásához kérek még egy kis időt. Tárgyalunk róla az állammal. Kérdés, hogy a jelenlegi tervek alapján írjuk ki újra a közbeszerzési eljárást vagy esetleg változik a műszaki tartalom, azaz valamennyivel kisebb lesz, de edzőpályával egészülne ki. Ez hamarosan el fog dőlni. Utána természetesen tájékoztatjuk a nyilvánosságot róla. Egyik esetben sem lesz hosszú késedelem, de ezt is pontosan el fogjuk mondani.

    Azt szeretném kérdezni, hogy tervezik-e esetleg a 30 napos bérlet bevezetését a városi közlekedésben?

  • Igen, tervezzük, akárcsak az elektronikus jegyrendszer bevetését. Ehhez az autóbuszokon a jegyellenőrzési infrastruktúrát ki kell alakítani.
  • Hírlevél feliratkozás
    Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

    Rovatunkból ajánljuk

    További hírek a témában