A hiperaktivitás nem betegség!

A ma oly sokat emlegetett hiperaktivitás univerzális jelenség, mindig is létezett. A betegségek osztályozási rendszerében tűnt fel. Melyek az okai, mit lehet tenni a javulás érdekében? E sokat vitatott témát jártuk körül Szabó Zsuzsanna egészségtan mesterszakos tanárral, természet- és szellemgyógyásszal, parapszichológussal, egyúttal a szociális és társadalmi változásokat is vizsgálva a jelenség kapcsán.

Korunkban már mindenre kitalálnak valamilyen szindrómát – vágott egyből a dolgok közepébe. Régen nem volt koleszterinprobléma, pedig akkor is sok húst ettek az emberek. Sok az asztmás, allergiás, fáradtságszindrómás, a depressziós, kiégett ember… És gyermek!

– George Still 1902-ben, a gyógyszeripar kérésére „kitalálta” a hiperaktivitás betegséget – folytatta Zsuzsanna. – Ha figyelmetlennek tituláljuk a gyermeket, egyszerűbb gyógypedagógiára, pszichiáterhez vagy nevelési tanácsadóba küldeni. És jön a rásütött bélyeg: hiperaktív, és ráadásul figyelemzavaros is. Nosza, adjunk gyógyszert, hiszen a betegsége idegrendszeri. Persze, hogy lenyugszik, sőt, egy idő után „zombivá” válik. És mindez, a megszokás által sima út a drogozáshoz.

Nagyon sok művészt, közembert hiperaktívnak titulálnak, részben szerencsére, mert ők így adtak és adnak a világnak, hiszen azt mindig a pörgősebb személyiségek vitték előre. Persze nem zárkózva el attól, hogy valóban létezik idegrendszeri betegség miatt hiperaktív személyiség. De… Fejezzük már be a stigmatizálást! – hangsúlyozta beszélgetőpartnerem. A gyermeket így lehet egész életére megbélyegezni.

– Ha mozog evés közben, hagyjuk. Nehezen alszik el? Kevés az alvásigénye. Kapkod egyik játékról a másikra? Nem baj: ismerkedik, tapasztal. Hamar ideges lesz, felmegy a pumpa… No, ilyenkor ijednek meg a szülők és a szakemberek. A recept: kevesebb horror- és akciófilmet kellene néznie. Olvasson több mesét, ami az életre tanít, nézzen szeretetre tanító rajzfilmeket. És ne tagadjuk, a környezetszennyezés is meghatározza agyi működésünket. Nem beszélve a gyerekek testi fejlődéséről.

– Abraham Maslow szükséglethierarchiáját (fiziológiai, biztonság, szeretet, elismerés, önmegvalósítás) ma már ki kell egészíteni a transzcendentális és a spirituális szükséglettel – vélekedik Szabó Zsuzsanna. – Kezdjenek el gondolkodni a gyerekek!

A sok tananyag túlterheli a diákokat, a sok különóra már gyógyszer nélkül is „zombivá” változtatja őket. Természetes, hogy estére fáradtak, kimerültek, és nincs kedvük semmihez. De vonjunk párhuzamot a felnőttekkel, a szülőkkel is. A második műszak miatt szintén „hullafáradtan” érnek haza, és nem ülnek le, nem beszélgetnek csemetéjükkel. Ne szépítsük! A szülők sem gondolkodnak, mert már nincs sem testi, sem lelki erejük. Csodálkozunk, hogy szétesik a családi élet? Marad a számítógép, a telefon nyomogatása, és a meg nem szűrt információk hada elárasztja az amúgy is fáradt elmét.

Mit tehetünk, hogy ne „szeretettel”, hanem szeretettel neveljük az utánunk jövő generációt? – Legyünk tudatosak, fejlődjünk magunk is, és ne vesszünk el az anyagi világ őrült teljesítménykényszerében. Minőségi időtöltéssel neveljünk: öleljünk át közösen egy fát! És ha szükséges, ordítsuk ki magunkból a szabadban mindennapi stresszeinket – tette hozzá végül Szabó Zsuzsanna.