szakmai nap

2019.02.05. 07:45

A köznevelést segítik a könyvtárak

Az én könyvtáram című programról, a tapasztalatokról beszéltek hétfőn a Vörösmarty Mihály Könyvtárban, egy szakmai rendezvényen.

Bokros Judit

Tóth Judit szaktanácsadó is köszöntötte a megjelent könyvtárosokat, pedagógusokat

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Amint azt Tóth Judit szaktanácsadó-koordinátori csoportvezetőtől megtudtuk: a program megvalósítója a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, amely a Múzeumi és könyvtári fejlesztések mindenkinek elnevezésű projektre pályázott.

Az én könyvtáram program célja, hogy támogassa a köznevelést. A projektben kilencven mintaprogram készült, amelyek már megtalálhatók a Szabó Ervin Könyvtár honlapján, így az alapcsomagokat az ország bármely pontján működő könyvtár tudja használni.

A projektnek köszönhetően a könyvtárak egyértelműen össze tudnak kapcsolódni a közoktatással. Hiszen az iskolák nem lehetnek meg a könyvtárak nélkül, ám ez fordítva is igaz, tehát az intézményeknek együtt kell működni. A bibliotékákban azt szeretnék megmutatni a pedagógusoknak, hogy érdemes a könyvtárakat használni, a programokkal együtt. Ezek ugyanis beépíthetők az oktatási-nevelési tervbe.

Tóth Judit szaktanácsadó is köszöntötte a megjelent könyvtárosokat, pedagógusokat
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A rendezvény elején a könyvtár igazgatója, Buriánné Tarró Edit köszöntötte a résztvevőket, s úgy fogalmazott: a közoktatásban bekövetkezett változásokra a könyvtáraknak is reagálniuk kell. Ezért fontos kitalálni, mely szolgáltatásaik és hogyan alakíthatók át?

A szakmai napon ezután előadások következtek, például a generációs különbségekről, de helyi programokat is bemutattak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában