Baranyai Ferencnek a Velencei-tó az öröme és a gazda(g)sága

A múlt hét végi velencei borászbálon Baranyai Ferenc is megfordult, aki Velence és környékének egyik ismert személyisége, sokat tett a térségért. Volt megannyi kihívás az életében, s várhatóan még lesz is. Ezek közül a legszebb, hogy legutóbb például szőlőt ültetett unokájával. De meséljen ő maga: úgy gondolja, hogy szép élettel büszkélkedhet. A család, amely négy gyereket, és nyolc unokát jelent, boldogsága egyik oka. Szakmai életében háromszor esett hasra, háromszor kelt fel. Volt mezei felügyelő, minisztériumi főosztályvezető, a rendszerváltás után az állattenyésztés évei következtek, eredményesen. Az uniós csatlakozás után ismét váltania kellett.

– A szakmai életemmel elégedett lehetek. Voltak gondok is, de vagy a sors, vagy a családom segített kilábolni az elém került gödrökből. Arra törekedtem, hogy mindig úgy végezzem a munkámat, hogy az eredményes legyen, akár a szűkebb pátriámnak, akár az országnak. Büszke vagyok a 80-as évekre, amikor részese lehettem a magyar mezőgazdaság sikerének, arra, hogy nyugdíjasként képes voltam kivágni egy hektár szőlőt, és újat telepíteni, ráadásul az unokámmal, őt tanítva tettük ezt.

Baranyai Ferenc országosan ismert volt, ugyanakkor a várostól távol élt egy nagy területen, szinte remeteként. Vidéki gyerekként örömöt jelentett neki, hogy hajdan Baranyában az emberek befogadták, hogy segíthetett másoknak és mások segítettek neki. Mindig a föld közelsége számított, elégedettséggel tölti el a tudat, hogy Velence, Sukoró, Kápolnásnyék és környékén szintén be- és elfogadták.

– A legtöbb, amit a sors adhat az, hogy a hobbim a munkám. Most is a szőlővel és a borral foglalkozom, borlovagrendi tagként hirdethetem a borok fontosságát. Dolgoztam traktorral, kombájnnal, ha kellett, kapáltam. A bor igazságát Hamvas Béla szavai jelentik: bort bárhol, bármikor, bárkivel. Nem az alkoholról van szó, hanem arról, hogy egy anyagból, a biológia segítségével olyan új anyagot állíthatok elő, ami mindenkinek élvezetet nyújt. Az én igazságom? Soha nem szabad elcsüggedni, mindig azt kell keresni, hogy miként lehet előrelépni, ha pedig elesek, tudjak felkelni. Ezt tanítom az unokáimnak és mindenkinek.