Boszorkányszombat

2019.03.04. 07:30

A farsangi rönkhúzást is felelevenítették Mezőfalván

Az egy négyzetméterre jutó boszorkák száma minden csúcsot megdöntött szombaton délután a piactéren. Bizton állíthatjuk, hiszen a hölgyeken kívül most először a fruskák hada is riogatta a jónépet.

V. Varga József

Boszorkányok tánca a település piacterén

Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

„Többen nem kaptak leszállási engedélyt, lezártuk a légteret, akad itt amúgy is boszorkány” – mormogta tréfásan az egyik atyafi a bajusza alatt. „A pórul jártakat elirányítottuk a szomszédba.” „Majd elirányítalak én téged – tromfolt élete párja – Leányok, hamar adjatok egy seprűt!” Mezőfalván évtizede már mindig elűzik a telet ilyentájt a zenés-táncos, pikáns rigmusokkal tűzdelt vigadalommal. Három éve jött az ötlet Csonka Emese néptáncpedagógustól: a boszorkányoknak is helye van ezen a szombaton. Jöttek a lányok és asszonyok, a munkatársak, barátok, ismerősök, kiegészülve a környékbeli „boszorkákkal” Nagyvenyimről, Dunaújvárosból, de még Dunaföldvárról is.

Boszorkányok tánca a település piacterén
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

Felkarolta a rendezvényt Márok Csaba polgármester és az önkormányzat, s azóta a téltemetést megspékelik a boszorkányszombattal; Emese az idén az általános iskolás lányokat is bevonta az össznépi bolondozásba. A Mezőfalvi Néptáncegyüttes táncosai a farsangi rönkhúzást elevenítették fel, és „feleséghez” adták a gyámoltalan vőlegényt. A néptáncosok szintén – a rút, de egyben bájos boszorkánysereg példáját követve – körbe táncolták a máglyát, majd rávetették a telet jelképező, öltözetes bábut. A csúf banya tűzbe vitte magával nem csak a telet, de a betegségeket és minden rosszat, amit a cédulákon feltűztek rá az emberek. Amint a nóta, messze szállt a tél is…

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában