Országjárás

2019.03.24. 07:00

Magyarország a magyaroké: Mórra látogatott Dúró Dóra

Az európai parlamenti választásokat megelőzően országjárásra indultak a Mi Hazánk Mozgalom vezetői.

B. Kiss László

Ennek keretében Dúró Dóra, a párt elnökhelyettese, országgyűlési képviselő pénteken Mórra látogatott, ahol sajtótájékoztatót is tartott. Elmondta, hogy az EP-választásokon a Mi Hazánk önálló listával indul, tehát semmilyen más, balliberális ellenzéki párttal történő összefogásban nem vesz részt.

Az országjárás során szeretnék a választókkal megismertetni a programjukat, annál is inkább, mivel csak tavaly szeptemberben jegyezte be a bíróság a pártot – jegyezte meg. Dúró Dóra szólt arról is, hogy az EP-választásokra a párt elkészítette a programját. Ebben nagy hangsúlyt fektetnek a bevándorlásellenességre, és ezzel szoros összefüggésben a demográfia kérdésére, mivel ez a kettő hazánk jövőjét nagyban meghatározó kérdés. De gazdasági fejezetet is lehet olvasni ebben a programban.

Külön kitérnek a mezőgazdaságra, amit egy borvidéken kiváltképp a választók figyelmébe ajánl – fogalmazott a Mi Hazánk politikusa. Olyan kérdésekkel is foglalkoznak, amelyekkel egyik más párt sem. Ilyen a program cigánypolitikai fejezete. A jelszavuk az, hogy Magyarország a magyaroké, és a magyar embereket szeretnék képviselni az európai színtéren is, mégpedig minden megalkuvástól mentesen.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában