A székely szabadság napjáról Székesfehérváron is megemlékeztek

A Székely Nemzeti Tanács 2012-es határozata alapján március tizedike a székely szabadság napja: az a nap, amikor a székelység összetartozásáról emlékezünk meg. Az a nap, amelyen 1854-ben a marosvásárhelyi Postaréten kivégezték a székely vértanúkat: Bágyi Török János kollégiumi tanárt, Martonosi Gálffy Mihály ügyvédet és Nagyváradi Horváth Károly földbirtokost. Az a nap, ahol a mártírok az elbukott forradalom és szabadságharc lángját lobbantották volna fel újra, kiállva a nemzeti önrendelkezésért. Ezen a napon nemcsak az erdélyi magyar szervezetek, de a Magyarországon, s így a Fejérben élő magyarok is megemlékezést és felvonulást tartanak. Székesfehérváron vasárnap először a 2012-ben felállított maroshegyi székelykapunál emelkedtek magasba a zászlók, majd ugyanezen lobogók az Országalmánál és legvégül az Országzászló téren harcoltak a széllel. A Városházán már péntek óta tépázta a szél a székely zászlót – azt a zászlót, amely Fehérvár testvérvárosával, Csíkszeredával és a teljes székelységgel való szolidaritást jelképezi.

A székelyföldi utcaneves Maroshegy határában álló székelykapu a Csíkszereda és Székesfehérvár között létrejövő testvérvárosi kapcsolatot szentesítette. Érthető módon büszkén lobogtak itt a zászlók, a kapu két szélénél „kihúzott” fekete molinó pedig mereven mutatta: „Autonómiát Székelyföldnek!” Ezt a gondolatot fogalmazta meg Boór Ferenc is mint a szervező Fejér Szövetség társelnöke. A helyszínen több tíz mécsest gyújtottak, majd a közös imádság után a belvárosi gyülekezést követően a megemlékezés az Országzászló téren folytatódott.

– Jó egy ilyen nagy családhoz tartozni, jó közös értékeket vallani – tekintett körbe a téren Deák Lajosné, a határon túli magyarokkal kapcsolatos feladatok tanácsnoka. – Amikor csak teheti, Székesfehérvár önkormányzata is támogatja a külhoni magyarokat: tavaly több mint hatvan gyermek érkezett hozzánk a Vajdaságból, a velencei ifjúsági táborban egyre több csángó magyar vesz részt, a Határtalanul program keretében pedig egyre több itt élő gyermek is kijut külhoni társaikhoz. Ebből is látszik: a magyarságunk megőrzése fontos – taglalta Deák Lajosné, akit Juhász László tanácsnok, a székely bál alapítója egészített ki.

– A csonka Magyarországon sokan nem ismerik ezt a március 10-ei megemlékezést. Ugyan egyre több helyen csatlakoznak a „megmozduláshoz”, még mindig nem vagyunk elegen. Székesfehérvár évek óta széles összefogásban szervezi meg az ünnepséget, így több szervezőt is jegyez, köztük a Fejér Szövetséget – mondta el a tanácsnok.

A szintén szervező Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviseletében Kónyi-Kiss Botond országos alelnök is felszólalt. Hangsúlyozta: „Felemelő közösen énekelni régi imádságainkat, például a Boldogasszony Anyánkat. Pedig ezekből az imádságokból nem sok maradt ma, hiszen a székelyföldiek napjainkban nem tanulhatnak, nem szólhatnak a saját anyanyelvükön.

Éppen ezért a székely szabadság napja nem egy megemlékezés, hanem egy üzenet. Mégpedig annak az üzenete, hogy követeljük: az unió területén élő, több százezer magyar anyanyelvű székelyföldi magyar embernek járjanak azok az alapvető jogok, amelyek megilletik őket!”

Az országos alelnök szavait Boór Ferenc nyomatékosította: „A helyszínként szolgáló Országzászló tér, valamint az ott álló, tavaly emelt emlékmű csupán egy folyamat egyik állomása.”

A három helyszínt is magában foglaló eseményen Vesztergám Miklós tárogatóművész és Király Dávid dudás zenével, Baráth Eszter verssel, Becze Katalin Margit pedig gyimesi csángó dalokkal töltötte meg a teret s a jelenlévők lelkét. A vármegyék címereihez mécsesek kerültek, ezenfelül a Székely himnusz több ízben is elhangzott: „Fejünk az ár, jaj, százszor elborítja, / Ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk!”