Amira és a szív alakú kis kövek – Csodát tett a csatkai Szentkút?

Vagy a szerelem, ami ugyan nem tudományos, de a hatásai nagyon is valósak, azt is lehet színlelni – és nincsen olyan műszer, ami kimutathatná. A szokásostól elütő tapasztalatainkkal magunkra maradunk, azok legtöbbször megoszthatatlanok. Kinek hiányzik, hogy kikezdjék, hogy szájára vegye a világ? A Fehérvárról ingázó csatkai remetét bemutató múltkori írásunk után mégis kísérletet tettünk arra, hogy szóra bírjunk valakit, aki úgy érzi: csodás változás történt az életében. A Surinás Ferenc által följegyzett esetek szolgáltak kiindulópontul, és többeket kerestünk meg különféle csatornákon. Végül sikerült megszerveznünk egy találkozót virágvasárnap délutánra, közvetlenül a Szentkút mellé.

Egy édesanya érkezett meg a gyógyítónak tartott vízhez a kislányával, akinél másfél éves korában állapítottak meg igen erős rövidlátást. Mivel a szülők megtehették, az ország legjobb szemészéhez vitték el a kicsit, a professzor az altatásban végzett vizsgálatok során pedig 10 dioptria körüli myopiát állapított meg. A veleszületett rövidlátás a szakkönyvek szerint akár 12 dioptria is lehet, és a kor előrehaladtával nem múlik el. E tömör megállapítással, no és egy kezdetben csak délelőttönként hordandó szemüveggel tértek haza akkor Debrecenből, illetve azzal a reménnyel, hogy felnőttkorban, praktikusan bő másfél évtized múlva a beteg szem műthetővé válik. De létezik olyan édesanya, aki ezek után karba tett kézzel vár?

Minden lehető és lehetetlen alternatív megoldás szóba került, míg egy esztendő múltán egy bakonybánki javasasszony tanácsára ellátogattak a csatkai Szentkúthoz. Mint az édesanya mesélte, már az első alkalommal, mihelyst odaértek, a két és fél éves kicsi maga kérte, hogy mossák meg a szemét. Tulajdonképpen emiatt is kezdtek rendszeresen járni, mert annyira nyilvánvaló volt, hogy a kislánynak tetszik a dolog.

– Azóta is: akárhányszor jövünk, megy magától szemet mosni – mondta Zsuzsa, és valóban. A beszélgetés hátterében az ovis Amira szépen, egyesével a kút peremére pakolta kincseit: az aranysörényű, fehér egyszarvút és az átlátszó tasakban utazó, meztelen Barbit és Kent, végül a szemüvegét is, és a két apró csillagtenyerével vizet lötykölt az arcába.

Még beszélgettünk volna tovább Zsuzsával, de a lassan feloldódó Amira, aki kezdettől tudta, hogy itt róla van szó, odalépett hozzám és megszólított: – Gyere, megmutatom neked, hol szoktam igaziból mosakodni. – Kézen fogott és a szabadtéri padsorok között fölfelé, a kegytemplom irányába vezetett. Próbáltam fontosat kérdezni tőle – melyik csoportba jársz? –, mert érdekelt, hány éves. – Hát a Fehérlófiába – lengette meg az egyszarvú sörényét. Ezzel ugyan nem lettem okosabb, de közben odaértünk a templomhoz és beléptünk az ajtón. Amira az egyik padra felkapaszkodva a vörösmárvány szenteltvíztartó fölé hajolt. – Látod? Itt sokkal jobb.

A nap innentől Amiráé volt: sétáltunk, hosszúkarmú borznyomokat kutattunk a puha erdei úton – no és szív alakú kavicsokat gyűjtöttünk. Csak utólag, a hangfelvételt visszahallgatva tudtam ismét az édesanya, Zsuzsa szavaira koncentrálni: – Azt mondták, nem lesz változás, de a mostani érték 6.25 és 5.75 dioptria, vagyis több mint három dioptriányi a javulás. Lehet, hogy hülyének néznek, mert az emberek nem akarják elhinni a csodát, ami megtörténik velük – de velünk ez megtörtént. Ennyi.