Jegyzet

2019.05.25. 07:45

Akkor ki hazudik az ukrán munkavállalókról?

Az ellenzék – nyugodtan kimondhatjuk – nem teketóriázik, ha érdekeik úgy tartják, akkor hazudnak, mint a vízfolyás. Gondolok most arra az esetre, amit ők hizlaltak a kebleiken, mint kisdedet. A Fehérváron dolgozó ukránokról van szó.

Nagy Zoltán Péter

Azt mindjárt az elején leszögezem, hogy a szomszédos Ukrajnából érkeztek, köztük nem kevés a magyarul beszélő, kárpátaljai ember. De a többség valóban az ukránt beszéli, ám hozzánk sokkal közelebb álló kultúrkörből származnak, ennek megfelelően nem okoz gondot nekik a beilleszkedés. Na, ugyanez nem mondható el a szír frontokról érkező dzsihadistáról, a közép-afrikai menekültekről, az Európát csak hírből ismerőkre. Nekik is van saját kultúrájuk, de ők itt is azzal akarnak élni, és a mienk útban lesz nekik. Ám ez csak egy ideológiai bevezetés. Márton Roland fehérvári szocialista megmondó szájából gátlás nélkül jött ki a mondat: Az ukránok rontják a béralku-pozíciókat. Azt hagyjuk, hogy szerinte a szír az nem, de azt elfelejtette mondani, hogy a nagyvállalatok hozzák ide az ukrán munkaerőt és nem a város. Sőt, az elől kimondottan kitért, hogy éppen a saját emberük érdekelt abban, hogy ukrán emberek dolgozzanak Fehérváron. A legjobb bajtársa ma Márton Rolandnak az a jobbikos Fazakas Attila, akinek a kampányát éppen az iparkamara jeles embere finanszírozza, akinek vállalkozótársai szabályos emberkereskedelembe kezdtek évekkel ezelőtt Ukrajnában. A tisztességesebb vállalkozók egyébként ugyanannyi bért adnak ukránnak, mint magyarnak. A jobbikos Nemzeti 1 tévé Fazakas szájába adta, hogy a Fidesz mumusként használja az ukránokat, de kenyéradó gazdájától nem kérdezte meg, miért hoz ide akkor ukránt. Ez a jobbikosnak mondott odaáll a balikos mellé, és magyarul nem beszélő, gyökértelenekről beszél. Tudjuk, létezik magyarul beszélő gyökértelen is, de a hazáját ő sem leli. Ahogy a székelyek mondják: csak kóborol a világban.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában