Ismerik határaikat

2019.07.05. 07:20

Biztos lépésekkel haladnak Hantoson: mert van egy csapat!

Mert kell egy csapat! – vallja Minarik Edével egyetemben Fischer József polgármester. A lakosság összefogása, a civil szervezetek önzetlensége mutatja: kevés pénzből is lehet jót kihozni. Ismerik határaikat, inkább a kisebb, biztos lépések hívei.

V. Varga József

Bájos néptáncos és népzenész hölgykoszorú a hantosi Jurta-napok lakósátránál Fotó: FMH-archív

Hantoson (966 fő) az adósságkonszolidációból 20 millió forint értékben újultak meg a belterületi utak, valamint a belügyminisztériumi pályázatnak köszönhetően Hantostelep útja is aszfaltburkolatot kapott (15 millió forint), de ezen kívül saját költségvetésből több útszakaszt is sikerült leaszfaltoztatni. Belterületi útjaik szinte mindegyike aszfaltburkolattal rendelkezik.

A vidékfejlesztési pályázatoknak köszönhetően gyermekjátszótérrel, felnőtt sportjátszótérrel, kamerás térfigyelő rendszerrel, hang- és fénytechnikai eszközökkel is gyarapodott a település az elmúlt években. Összértékük meghaladja a 20 millió forintot.

A friss energetikai pályázatnak köszönhetően több mint 46 millió forintból megújul az általános iskola, valamint kialakításra kerül egy új közösségi tér a községháza mellett. (Az elmúlt években az iskola saját erőből már új tetőt kapott, és az óvodánál is jelentős felújítások voltak.)

Bájos néptáncos és népzenész hölgykoszorú a hantosi Jurta-napok lakósátránál
Fotó: FMH-archív

– A legnagyobb értékű beruházás a település életében az idei évben befejeződött arzénmentesítés volt. Az ivóvízjavító programra közel 100 millió forintot nyert az önkormányzat pályázati forrásból – hangsúlyozta Fischer József. – Számos olyan beruházás van a településen, ami lakossági összefogásból és társadalmi munkákból valósult meg, például a buszvárók, a kultúrház melletti fedett kemence és a közösségi tér.

Az idei évben elbírálásra vár három leaderes pályázatuk és a Magyar Falu program keretében két pályázatnál várják a végeredményt. Szeretnék pályázati forrásból megoldani az óvoda és a polgármesteri hivatal felújítását is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában