színes felhozatal

2019.07.15. 07:00

Főzőverseny, koncertek és bemutatók jellemezték a hétvégét a megyében

Falunapok követik egymást az olykor szeles, zivataros júliusi napokban, az elmúlt hétvégén sem unatkoztak a megyeiek. Olvasóinknak is szeretnénk kis ízelítőt adni!

Palocsai Jenő, Sági Zoltán, Bokros Judit

Mintha csak pár éve utaztunk volna velük, és ma már a 120-as Skoda is veteránnak számít Fotó: Németh Lajos

Füstölgő üstök és énekszó

A helyi civilek szervezésében idén is megtartotta Csákberény a falunapi rendezvényt.

Fenyegető volt a reggeli és a délelőtti ég, s a szél sem biztatott sok jóval, de mégis bátran nekiálltak a főzésnek a csapatok a falunapon. Aztán esni kezdett, de ez sem tántorította el őket, így a zsűri időben hozzájutott a mintákhoz, melyek alapján a Peti séfjei csapat lett az idei bajnok, egy galuskával tálalt hentestokánnyal.

Mintha csak pár éve utaztunk volna velük, és ma már a 120-as Skoda is veteránnak számít
Fotó: Németh Lajos

A délután induló műsorfolyam egyik leglátogatottabb eseménye Végh Tamás streetfighter bemutatója volt. A keskeny, nézők sokaságával szegélyezett út feladta a leckét a motorosnak, de nem fogott ki rajta. A gép hörgött, a gumi égett, és a közönség természetesen tapsolt.

Még el sem ült a sok lóerő hangja és a füst a Vértes erdeiben, máris felcsendült a csókakői Barkócaberkenye Néptánccsoport éneke a színpadon. Tudásuk szeletét mutatták csak be, de így is hosszú volt a műsor. Őket a Fagyöngy Nyugdíjas Klub dalcsokra, majd a mozogni vágyók közös tornája követte.

A kultúrházban ezalatt festmények, csipkék, üvegszobrok, kerámiacsodák és versek is várták a kiállításokat kedvelő vendégeket.

A már hagyományosnak mondható veterán-szépségversenyen tíz autó és tucatnyi motor indult. A győztes négykerekű Fülöp József VW bogara lett, míg az acélparipák között Krausz József Jawája szerepelt a legjobban.

Karda Beáta közel egyórás zenés műsora után a Viking lépett a színpadra, és éjszakába nyúló, zámolyi sörrel hangolt utcabál zárta az eseményt.

 

Vadpörkölt túrógombóccal

Főzőverseny, tánc, gyermekprogramok, népzene, kézműves-foglalkozások, operett és esti koncertek színesítették a Sárosd-napot.

Szombaton reggel 7-kor zenés ébresztővel indult a nap a településen, amelyet a IX. Bartha Józsefné Éva főzőverseny követett. A résztvevők kedvét az esőbe hajló időjárás sem vette el. Idén 30 csapatban mintegy 300 fő versenyzett különféle vadételekkel, miközben a betyárok gondoskodtak a résztvevők szórakoztatásáról, Szebeni Szilvia népdalénekes segítségével. Az első helyezett a délvidéki Adáról érkezett Jozó Irma lett, aki különleges vadpörköltjét túrógombóccal körítette. A második a sárosdi Szendvicsparti csapat lett – ők a legszebb főzőhely különdíját is megkapták. Idén sem maradt el a Roma Dance-bemutató, amelyet délután további népzenei programok követtek. Este a színpadra lépett a Cimbaliband és Janicsák Veca is.

A közös éneklés öröme is összehozta a baracskaiakat
Fotó: Kricskovics Antal / Fejér Megyei Hírlap

Falunapi éneklés, együttlét

Szombaton ismét összejött Baracska közössége, hogy együtt szórakozzanak, beszélgessenek. A falunap bőséges és több korosztályt, érdeklődést kielégítő programot vonultatott föl. Az ifjúságot megcélzó, könnyed koncertek mellett teret engedtek a hagyományőrzésnek, a komolyabb műfajnak is, például az Árpád Nemzetség Hagyományőrző és Kézműves Egyesület bemutatóján. A Sztárvendégünk Baracska elnevezésű blokkban a helyi civil és művészeti csoportok szerepeltek, megmutatva az összefogást és értékeiket. Közönség is volt szép számmal. Később a táncprodukciók mellett a Baracskai Dráma Klub is fellépett, ízelítőt adva készülő darabjukból, amely Sisiről, vagyis Erzsébet királynéról szól. A bemutató augusztusban várható.

Az éjszakába nyúló eseményt táncdalfesztivál, tombola, mulatós est, humorista szereplése is színesítette.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában