Inkább problémánk legyen!

2019.07.01. 14:15

Konfliktuskezelő tréninget szervezett a csőszi gyülekezet

A konfliktuskezelés művészete. Ez a címe a csőszi református gyülekezet által szervezett, ám Szabadbattyánban megszervezett, háromnapos csoportos képzésnek. Az első alkalom most szombaton volt.

Majer Tamás

Jobbára hölgyek neveztek be a tréningre, a korosztály vegyes volt, 30 alatti és 60 fölötti „diák” is volt a résztvevők csapatában Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A tréning július 27-én és augusztus 17-én folytatódik. Az előadóval, Kovács Attila szociálpszichológussal beszélgettünk, a konfliktuskezelés művészetéről.

Nos, a tréningen részt vevők önismeretet, kommunikációt, konfliktuskezelést és asszertivitást, vagyis önérdek-érvényesítő képességet tanulhatnak.

– A világon kevésbé tudunk változtatni, magunkat viszont képesek vagyunk megismerni, ezáltal harmonikusabban alkalmazkodhatunk a világhoz – mondta ki az alaptételt a tréner. – A körülöttünk lévő emberek reagálnak a viselkedésünkre, az általunk mondottakra, kérdés, hogy mennyire tudunk figyelni ezekre a reakciókra, mennyire tanulunk belőlük – summázta az önismereti órát a szakember.

– Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy amikor kommunikálunk, akkor egy az egyben jelentéseket adunk át a másiknak – tért át a kommunikáció „tananyagára”. – Sajnos ez nem így van. Az emberek szisztematikusan félreértik egymást. A cél az, hogy a kölcsönösen félreérthető dolgokat kontroll alatt tartsuk. Sok függ attól, kivel beszélünk s milyen kölcsönös tudásunk van a világról – magyarázta.

Jobbára hölgyek neveztek be a tréningre, a korosztály vegyes volt, 30 alatti és 60 fölötti „diák” is volt a résztvevők csapatában
Fotó: V. Varga József / Fejér Megyei Hírlap

A következő alkalmakon kiderül a résztvevők számára, hogy ők konfliktuskerülők, versengők, alkalmazkodók, kompromisszumkeresők vagy problémamegoldók-e egy vitahelyzetben.

A szakember szerint az a kulcs, hogy az érzelmileg leterhelő konfliktust változtassuk problémává. Az már megoldható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában