2019.08.28. 20:00
Ászok látványos légi parádéja a börgöndi repülőtér felett
Szeptember 8-án már a huszonnegyedik alkalommal rendezi meg az Albatrosz Repülő Egyesület hagyományos légi parádéját az egykori futárhelikopteres ezred bázisán.
Látványos műrepüléssel érkeznek a Gripenek Börgöndre, ahol a hanghatás sem lesz utolsó Fotó: Józsa Dávid
A program szerint elsőként a II. világháború előtt tervezett kétfedelű, angol kiképzőgépek bemutatója során láthatnak a nézők műrepülést. Az alapfokú kiképző légi járműveken tanulták meg a brit vadászpilóta-növendékek a műrepülés alapjait, ami az akkori légi harcok sikeres megvívásához feltétlenül szükséges volt. A Tiger Mothok jelenleg is műrepülhető állapotban vannak.
A Magyarországon katonai és később polgári üzemeltetésben egyaránt szolgáló JAK–11-es – amely egyenesen a zeltwegi repülőnapról érkezik hozzánk – már a második világháború végét idéző technika. Sebességben és teljesítményben is jóval meghaladta a harmincas évek repülőgépeit, nálunk az ötvenes években használták kiképzésekre.
A kiképzőgépek sorát folytatva az L–29 Delfin már a hatvanas-hetvenes évek repülőgépe.
– Teljesítménye miatt műrepülése inkább az előbbi szerkezetekhez hasonlít, de a nagyobb sebességek miatt a figurák lényegesen nagyobbak a motoros repülőgépek által teljesített manővereknél. A repülést inkább lendületből, mint erőből csinálja – magyarázza a szervezők nevében Józsa Dávid vitorlázórepülő-világbajnok.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/dmodbzLxpb-oiBrb6XtIar1B_WQK24CZQUUcgWncvuw/fill/1470/979/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFlNTA4ODUxYzU2MjQzNDFiZDZiNjQ2NGE4ODI5MzBk.jpg)
Fotó: Józsa Dávid
A Delfinnel ellentétben a JAS–39C Gripen a Magyar Honvédség negyedik generációs vadászgépe: légierőnktől egy valóban dinamikus programot láthatunk. A Gripenek is a zeltwegi légi parádéról érkeznek, ott tartanak bemutatót pénteken és vasárnap, majd pápai leszállást követően érkeznek a Börgönd feletti légtérbe.
A műrepülőversenyek világából is megcsodálhatunk majd egy motor nélküli szárnyalást, Józsa Dávid Swift típusú vitorlázó repülőgéppel készül elkápráztatni a közönséget.
![](https://cdn.feol.hu/2021/09/nzysoXllHw1psEJzNq0FtUXWtDyzpjbicoYl5b4_sGs/fill/1280/811/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1MGJlNWY5Y2E1YjRkNmRiODc0M2MyNmNlZjgzZDA3.jpg)
Fotó: Tihanyi Tamás/ Fejér Megyei Hírlap
– Ilyenkor a magasságból lehet sebességet gyűjteni és fordítva, de közben a magasság folyamatosan csökken, ezért az egész repülés lényegében egy energiagazdálkodás, minden pluszsebesség pluszmagasságvesztéssel jár – árulta el bemutatójának nehézségeit a fehérvári pilóta. – Nem így történik ez a motoros műrepülésnél, ahol 300–360 lóerős motorokkal ez sokkal kisebb „probléma”. Számukra viszont a terhelések sokkal dinamikusabbak és hosszabb ideig tartanak, mint a vitorlázó repülőgépeknél.
Amit Dávid mondott, abból kiderül, hogy a programban idén is szerepel Veres Zoltán műrepülő-Európa-bajnok bemutatója, aki régi barátja a székesfehérváriaknak, és már jó ideje nem hiányozhat egyetlen repülőnapról sem.