A kisfilmes fekete-fehér képek mestere – Bemutatjuk Kiss László fotóművészt

– 52 éves vagyok, hellyel-közzel 40 éve a fényképezőgép bűvöletében. Természetesen, ahogy ezt a 80-as években tartották mifelénk, én is „rendes” pályára álltam. Irány az építőipar. A hirtelen jött főiskolás éveket mégis inkább a fotólaborban töltöttem a szilárdságtan órák helyett. Az első munkahelyemről, vagyis a kitűzőrúd és a teodolit mellől kerültem a szabadúszó fotográfusi pályára. Divatfotókat és tárgyfotókat gyártottam nagy lendülettel, majd a rendszerváltás zavarosában egy szerencsés véletlen segítségével vásárolhattam egy 13x18 cm-es Sinar Norma kamerát. Gyakorlatilag új időszámítás kezdődött. Vissza is találtam, az így már kedves építőiparba referencia fotókkal. Beléptem az alkalmazott fotográfiába és tulajdonképpen ma is ott tevékenykedem. Ez idő tájt ragadt rám a „kisiparos” jelző, leginkább az egyedi és látszólag bonyolult világítási megoldásaim miatt. Rengeteg olyan képet, zömmel reklámfotót, divatfotót készítettem az évek alatt, ami lényegében a szerző nevének feltüntetése nélkül élte az életét.

Gyártottam egy vonzó világot, de nem volt könnyű elfogadni, hogy anyám is azt a mirelit krumplit vette, amit én fotografáltam kívánatosra, de a mérleg mindig pozitívban maradt és nagy kedvvel fotóztam tovább. Akkor már bőven nem volt „háromhatvanas” a kenyér, termelni kellett minden nap, akár egy szalagon dolgozó munkásnak. A napi rutin mellett persze jó érzés volt látni, amikor a gyorséttermekben az én paradicsomjaim, vagy tájképeim alatt ültek az emberek, vagy a városba befelé jövet rám kacsintott egy-egy joghurtos óriásplakát. Könyvborítókat, művészeti albumok reprodukcióit készítettem el, van is néhány, igen szeretett munkám ezekből az időkből. Jelesül a város hímzett zászlójának fotója, a polgármesteri iroda gobleinje, vagy talán a legkedvesebb, a Hetedhét játékmúzeum tárgyainak lefényképezése. Sokszor szívesen ráböknék a munkáimra, hogy látod ezt és ezt én készítettem, de ez nem az a műfaj. Az alkalmazott fotográfus a háttérben termel.

Jelenleg a Fehérvár Médiacentrum munkatársa vagyok és a Fehérvár Magazin egyik fotósa. Szeretem ezt a munkát, leginkább a kollégák és az új találkozások miatt. A főállású riportfotók mellett a névtelen és szeretem mégis munkák sorában előkelő helyen állnak a színházunknak és a balett színházunknak készített fotók és a városunkról készített képanyagok. Az iparban változatlanul nagy lendülettel jelen vagyok, főleg műtermi, vagy helyszíni tárgyfotókkal. Voltak persze látványosabb projektek, a Fehérvár Szobrai és a két kis „Székesfehérvár” könyv, a 360szekesfehervar.hu weboldal, az M. Tóth album és néhány egyéni kiállítás. Egy filmes fotográfiákból álló, ķültéri anyag jelenleg is látható „Utcza-kép címmel. Elképesztő mennyiségben exponálok a napi munkám során és ez kitermelt bennem egyfajta védekezési reakciót, egy régebbi médiumhoz való visszafordulással. Most a digitális képkészítés korai aranykorában, amikor az „avatár” világot és a mennyiséget fogyasztjuk természetesként, egyre inkább egy másik utat kerestem ezek feloldására. Úgy vélem meg is találtam, a kisfilmes fekete-fehér fotográfiában, azt az így ábrázolható tárgyi szépséget és teremtett őszinteséget, amelyek miatt 12 évesen az első tekercs filmet befűztem.

Szavazzanak!

A hat jelölt közül hárman kapják meg az egymillió forinttal járó Fejér Megyei Prima Díjat, egyikük a különdíjat, egyikük pedig a közönségdíjat, amelyek negyed-negyedmillió forintot érnek. Utóbbiról, azaz a közönségdíjasról dönthetnek olvasóink a feol.hu/fejer-megyei-prima-dij-2019 oldalon október 31. 17 órától november 14. éjfélig. Szavazni Facebook profillal lehet, naponta egyszer.