A pusztavámi Csordás Mihály kitart a labdarúgás, illetve a gépész szakma mellett

Hogyan indul az élet egy ilyen faluban?

– Móron születtem, ahogyan annak idején szinte mindenki a környéken, de tősgyökeres pusztavámi vagyok. Itt teltek az óvodás évek is, majd jött az iskola, ami akkor még nem egy épületben volt. A középiskolát a móri Perczelben végeztem mint lakatos. A választott és megszerzett szakma irányt és célt adott az életemnek, és nem is tértem le erről az útról. Rövid intermezzo volt, mikor katona lettem. Az egyéves szolgálatot a szombathelyi „szállodában” mint harckocsizó töltöttem le, de aztán visszavártak a fémek, így Dunaújvárosban elkezdtem a műszaki főiskolát, és amint a kezembe került a gépész-anyagmozgatói végzettséget igazoló diploma, elkezdtem dolgozni a választott szakmámban.

Hol kezdte a pályát?

– Visszahívta a szívemet Pusztavám, így kerültem az akkori Ikarus leányvállalatához. Az IMAG-ban buszülés­gyártással foglalkoztak, itt technológus voltam egy rövid ideig, majd a termelőrészlegre kerültem, és nyolc éven át ott dolgoztam az ülésvázgyártó részlegen, a Busz I-ben. Munka mellett elvégeztem a Pénzügyi és Számviteli Főiskolát, közgazdasági szakokleveles mérnök lettem. Előbb műszaki, majd termelésvezetőként dolgoztam, és csak az ezredfordulón léptem ki a cégtől, hogy egy budaörsi vállalatnál folytassam a munkámat, ahol hasonló alkatrészeket gyártottunk. Szűk három évig voltam a százfős cégnél műszaki igazgató, ám a távoli helyszín nem sokáig tudott fogva tartani, így visszajöttem. Egy móri gyárban először mérnökségi tagként, majd mérnökségvezetőként dolgoztam, ám nem sokkal később kaptam egy ajánlatot, amit elfogadtam, és így újra Pusztavámon dolgozhattam mint műszaki és termelési vezető. Közben begyűrűzött a 2008-as válság, így munkaadóm beköltöztette a céget Mórra, de a feladatom nem változott, és 2018-ig ezen a poszton dolgoztam, 50 embert irányítva. Tavaly döntöttem úgy, hogy saját lábamra állok. Társtulajdonosa vagyok egy vállalkozásnak, mellyel fém alkatrészeket gyártunk.

Hogyan kapcsolódott be a sport az életébe?

– 1997-ben nősültem, feleségem is mérnök, a móri városfejlesztésnél dolgozik, és van egy 21 éves egyetemista fiunk és egy 15 éves lányunk, aki most kezdte a középiskolát. A sport pedig úgy kezdődött, ahogy annyi más fiatalnál. A foci remek és akkor talán az egyetlen megoldás volt a közös játékra, csapatépítésre, így már ’83-ban elkezdtem kergetni a bőrt, még Glázer Miki bácsi edzősége alatt. Aztán voltam serdülő, majd ifjúsági kerettag, míg végül 17 éves koromban a felnőttek közé kerültem, és 30 éves koromig fociztam ezen a szinten a hazai csapatban. Aztán mikor abbahagytam, felkértek, hogy segítsek az egyesület vezetésében. Elvállaltam, így lettem elnökségi tag az ezredforduló után kevéssel, egészen 2014-ig. Elődöm Prats­ler János volt, az ő halála után kellett egy új elnök, és azóta én viszem az egyesületet.

Milyen szemléletű mint sportvezető?

– Olyan vezető vagyok, aki mindig a fejlődés és az előrelépés lehetőségeit nézi. Már a megbízatásom legelején elkezdtük kiaknázni a taós pályázati lehetőségeket. Sokat kell dolgozni ezekért a pénzekért, de érdemes, amikor látjuk, hogy a fiatalok mekkora lelkesedéssel jönnek focizni. A harmincéves sporttelephez szinte alig nyúltak az elmúlt évtizedekben. Azóta locsolórendszert építettünk ki a pályán, újjávarázsoltuk a lelátót, és műanyag ülőhelyeket szereltünk fel. Kiépítettük a pálya világítását, és vásároltunk egy fűnyíró traktort is. Már nem szorulunk külső fuvarozókra, van egy saját kisbuszunk is, emellett a kispályát is elkezdtük rendbe tenni, körbehálózni. Az öltözőben is teljesen új a bútorzat, úgy a hazai, mint a vendég-, illetve a játékvezetői szektorban. Ezzel párhuzamosan kellett sok-sok mez, felszerelés és kellék, és ezek is jelentős kiadások, hiszen 100 fő sportol itt aktívan és rendszeresen, hét-nyolc edző irányítása mentén.

Ez azt jelenti, hogy nemcsak a szakmájában irányít sok embert, hanem a hobbiját űzve is?

– Igen, mindegy, hogy valaki műszaki vezető vagy egyesületi elnök és hogy 60-100 dolgozót vagy ugyanannyi focistát vezet. Ugyanúgy felelősséggel tartozik az ember feléjük, és meg kell szolgálni az általuk megelőlegezett bizalmat.

Így jött a döntés, hogy a céges és civil szervezeti sikerek után a 2500 fős települést irányítsa?

– Talán igen, de mégsem ilyen egyszerűen, ugyanis 2014-ben lett polgármester a jelenlegi vezető, de 2017-ben a testület felállt, így új választásokat kellett kiírni. Az új testület vezetője nem változott, de abba a képviselői gárdába már én is bekerültem. Azóta teszem, amit tennie kell egy képviselőnek, és egyre többen biztattak, hogy induljak polgármesternek. A feladat érdekes, és a korábbi évtizedek tapasztalatait hasznosítva alkalmasnak tartom magam erre a pályára. A jelenlegi polgármester nem jelöltette magát újra, de van másik jelölt, így hamarosan kiderül, hogy van-e elég támogatottságom Pusztavámon. A két és fél ezer lelkes faluban a szavazók több mint fele szokott élni ezen állampolgári jogával, így majd kiderül, hogy a korábbi irányt támogatja-e a falu lakossága, vagy inkább más fejlődési út mellett voksol. Az elmúlt öt évben próbáltunk az egyesületnek új impulzust adni, és ugyanezt kellene tenni Pusztavámmal is, hogy még szebb, modernebb és élhetőbb legyen, új faluközponttal, felújított közintézményekkel és kerékpárúttal is bevonva a környezetünk vérkeringésébe.