Három napon át

2019.10.02. 14:33

Rendvédelmi szakmai napokat tartottak Dunaújvárosban

A három napos rendezvényen a fiatalok testközelből nyerhettek bepillantást a rendvédelmi szervek munkájába és az egyenruhások mindennapjaiba.

police.hu

Fotó: police.hu

Dunaújvárosban, a Dunaferr Szakközép- és Szakiskola adott otthont 2019. szeptember 30. és október 2. közötti időszakban a rendvédelmi szakmai napoknak, melynek célja a rendvédelmi pálya iránt érdeklődő hallgatók részére speciális ismertek nyújtása, amelyekkel a fiatalok pályaválasztása megalapozottabbá, felkészültségük célirányossá válhat – írja a police.hu.

Fotó: police.hu

A diákok a három nap során a rendvédelmi hivatással összefüggő tartalmas és változatos programokon vehettek részt, ahol megismerkedhettek a testület által használt védőfelszerelésekkel és fegyverekkel, emellett megtekinthettek egy látványos intézkedéstaktikai bemutatót is, melynek külön érdekességét az adta, hogy a két hivatásos kolléga mellett két rendészeti fakultációs középiskolás diák is szerepet kapott benne.

A rendezvényen a fiatalok akadályversenyen tehették próbára ügyességüket, előadást hallgathattak meg, ahol a rendőrség szakemberei kötetlen beszélgetés során számoltak be izgalmas szakmai tapasztalataikról, emellett lehetőségük adódott egy személyvédelmi bemutató megtekintésére is. Az esemény zárásaként a diákok a Krimit tud? című bűnmegelőzési vetélkedőn mérhették össze tudásukat és felkészültségüket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában