Tableten rendelnek „kísérleti anyagot” kémiaórára

2019.10.01. 07:00

Új fejezet kezdődik az oktatás történetében – Okostantermet kaptak a Széna téri iskolások

Okostantermet vettek használatba a diákok a Széna Téri Általános Iskola emeletén. Ez nem pusztán „informa­tikaterem”, minden tantárgynak helye van itt!

Palocsai Jenő

A méhsejtszerűen elhelyezett asztalok a csoportos munkát is javítják, a tablet pedig „csodákra képes” Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Ami ma forradalmi újítás, az holnap teljesen hétköznapi elvárás, és a folyamatok üteme egyre gyorsul. Nemrég még az írásvetítő is modern eszköznek számított, aztán másfél évtizede e-táblák kerültek a falra, hétfőn reggel pedig az első tanítási óra alatt megismerkedhettek a diákok az első okostanteremmel.

Cser-Palkovics András pol­gár­mester beszédében elmondta, hogy bár ez az első ilyen terem a városban, de a digitális technológia fellegvárában, az Alba Innovárban tizenegyezer diák fordult meg az elmúlt két év alatt.

A méhsejtszerűen elhelyezett asztalok a csoportos munkát is javítják, a tablet pedig „csodákra képes”
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Az önkormányzat és a tankerület összefogásával lehetett a termet létrehozni, de mit sem érne az okosberendezésekkel felszerelt helyiség, ha nincsenek vállalkozószellemű pedagógusok, akik a képzést felvállalva megtanulták kezelni a termet és berendezéseit.

Török Szabolcs tankerü­leti igazgató kiemelte, ez nem informatikaterem, minden tan­tárgynak helye van itt. A vezető bízik abban, hogy ez a bizonyos első egy vízbe dobott kavics lesz, ami továbbgyűrű­ző hullámokat gerjeszt majd.

Deák Lajosné önkormányzati képviselő pedig arról beszélt, hogy az iskola több mint nyolcvan éve nyitotta meg kapuját, akkor mindenki ide akart járni, most e terem átadásának okán pedig meg­ismétli magát a történelem.

 

Az első okosteremmel bíró intézmény vezetője úgy fogalmazott: – Az iskola feladata a gyermekek felkészítése az életre. Az idők változnak, így a gyerekek is, és óriási információhalmaz jut el hozzájuk. Nekünk kell megtanítani őket, hogy ki tudják szűrni a kupacból azt, amire valóban szükségük van.

A formabontó körülmények, az új eszközök motiválják a tanulókat
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Lórodiné Lajkó Ágnes igazgató hozzátette, alaptantárgyakat fognak itt tanítani, és az eszközök, valamint a formabontó, csoportmunkát elősegítő elrendezés nemcsak motiválja a nebulókat, hanem javítja a tanítás, illetve a tanulás hatékonyságát is.

A beszédeket követően indult az első okos kémiaóra.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában