kiállítás

2019.11.14. 07:00

Fél évszázados múltját ünnepelte a Tóvárosi lakónegyed

Az ötven évvel ezelőtti panelépítések megfakult fotóiból, a Tóvárosi lakónegyed kialakulásának dokumentációiból nyílt kiállítás szerdán a Tóvárosi Általános Iskolában. A tárlat a Tóvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet ötvenéves jubileumának, illetve a lakótelep elmúlt fél évszázadának állított emléket.

S. Töttő Rita

A Tóváros ötvenéves jubileumán tárlat nyílt a fél évszázaddal ezelőtti építkezésekről Fotó: Pesti Tamás

Az ötvenéves jubileumi emléktábla felavatása után a Tóvárosi Általános Iskolában rendezett ünnepséget a lakótelepet üzemeltető szövetkezet, ahol külön köszöntötte Szabó Ernő a volt Münich – mai Tóvárosi – lakónegyedbe elsőként, 1970 és 1973 között beköltöző lakókat és az első szövetkezeti elnököt, Horváth Istvánt.

A lakónegyedben közösségi ház a régi nagy álom

– Ez alatt az ötven év alatt nemzedékek nőttek itt fel, lakók jöttek, lakók mentek, a Tóváros azonban maradt. Épült, szépült, virágzott és teszi ezt, fejlődik ma is – fogalmazott az elnök, kiemelve az elmúlt ötven évből a 2007–2008-as években végrehajtott panelprogramot.

– E panelprogram legfontosabb eleme az volt, hogy a teljes bekerülési költség egyharmadát a magyar állam, egyharmadát a város önkormányzata viselte, s csak egyharmadát kellett viselnie a Tóvárosi Lakásfenntartó Szövetkezetnek. Szívesen látnék ma is ilyen költségviseléssel járó konstrukciót – mutatott rá Szabó Ernő, akinek vezetése alatt a szövetkezet több, jelentős felújítási munkát végzett el az elmúlt években – forrástól függően, évente 25–70 millió forintos összegben. – A további szükséges ráfordítás azonban messze meghaladja a lehetőségeinket – tette hozzá, utalva rá, milyen sok teendő lenne, lesz még a Tóvároson.

A Tóváros ötvenéves jubileumán tárlat nyílt a fél évszázaddal ezelőtti építkezésekről Fotó: Pesti Tamás

Mészáros Attila alpolgármester kilenc éve vesz részt önkormányzati képviselőként a Tóváros életében. Köszöntőjében így fogalmazott: – Nagyon bízom benne, hogy sokan gondolják úgy, nem itt laknak, hanem itt élnek, és otthonuk Tóváros. Mi igyekszünk a város részéről ehhez hozzátenni, akár az infrastruktúra bővítéséről, akár a közösség építéséről van szó. Azt gondoljuk ugyanis, a 21. században a városfejlesztés, a városüzemeltetés nem csak arról szól, hogy egyébként hány parkoló van egy adott területen, a járdát fel tudjuk-e újítani, hanem arról, hogy egy közösségben élünk, egymás mellett. Ehhez persze kellenek olyan programok és közösségi terek, ahol ezeket meg lehet valósítani. Ehhez igyekeztünk az elmúlt években is hozzájárulni.

 

Köszöntötte továbbá a tóvárosiakat Szendrői Péter, az ARÉV Baráti kör elnökhelyettese, Farkas Béla, a Lakásszövetkezetek és Társasházak Országos Szövetségének Fejér megyei elnöke, Herczeg József, az 1. számú Lakásfenntartó Szövetkezet elnöke és Schwerlichovszky László, a Tóvárosi Lakásfenntartó Szövetkezet Felügyelő Bizottságának örökös és tiszteletbeli elnöke is. Az utolsó beszédből pedig kiderült a tóvárosiak régi vágya is: egy közösségi ház, ahol a telep közössége valóban együtt lehet, ünnepelhet és programokat szervezhet.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában