karácsonyi hangulatban

2019.11.23. 07:10

Mindenkinek jutott egy gerezd – Tartalmasan telt a Krisztus Király Napok

A Krisztus Király Napok keretében pénteken általános iskolások köszöntötték az időseket az egyházközség közösségi termében.

Sági Zoltán

A Krisztus Király Napok pénteki programja a karácsony jegyében telt Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

A Zsolt utcai templom mellett található közösségi házban pénteken reggel 9 órakor Deákné Zsuzsa képviselő és Zemlényi Katica karnagy közreműködésével már javában tartott a karácsonyi mézesek szaggatása és sütése, de a sütőpapíron olykor egy-egy szakasz puszedli is felsorakozott.

Eközben a sarkon túl, a Zsolt utcai gondozási központban a napközi foglalkozásra összegyűlt idősek épp elfogyasztották a reggelijüket, és a közösségi teremben összegyűlve a szokásos kézműves-foglalatosságokkal múlatták az időt a fél 10-es indulóig. Tánczi Erika és Horgos Csabáné munkatársak jóvoltából vethettünk egy pillantást a már elkészült karácsonyi díszekre is.

A Krisztus Király Napok pénteki programja a karácsony jegyében telt
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Ugyancsak eközben a Hétvezér iskola 1/b-s tanuló sem a 9 óra 40 perckor felberregő kicsengetést várták, hanem Gyentiné Huszár Margit és Virághné Obola Judit pedagógusok vezetésével a terem hátuljában még egyszer, utoljára elpróbálták a műsort, amelyet 10 óra után röviddel, a Zsolt utcai Közösségi Házba addigra szintén megérkezett nyugdíjasoknak előadtak. A mesejáték jól végződött, a medve igazságot tett, egy gerezd alma mindenkinek jutott. Csakúgy, mint mézeskalács a hallgatóságnak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában