Szeretetszínház a művelődési házban

2019.12.10. 14:30

Isten pénze – Jótékonysági előadás lesz a Szent István Művelődési Házban

Vasárnap délután Isten pénze musical a Szent István Művelődési Házban. Kétszer! Úgyhogy aki a 17 óraira már nem kapott jegyet, a 14 órakor kezdődő ráadásra még vásárolhat!

Majer Tamás

A Valahol Európában musicalben is együtt játszottak Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi közös színpadi művét, amelyet Charles Dickens Karácsonyi ének című regénye nyomán írtak, ezúttal egy igazán különleges formában élvezhetik végig, hiszen a színpadon az Imre Sándor Szeretetszínház ép és sérült művészei mellett a közreműködnek az Ezredéves iskola diákjai is.

– Gyógypedagógusi és elnöki mivoltomban is mondhatom, rendkívül fontos számunkra ez az integrációs előadás és az, hogy a fogyatékkal élő fiatalokra irányítsuk a figyelmet, akik ismét bizonyíthatják, bármire képesek – nyilatkozta ezt pár héttel ezelőtt Czettl Andrea, az esemény egyik szervezője, az Alba Triatlon SE elnöke. A sportosok ezúttal is a színjátszók mögött állnak.

A Valahol Európában musicalben is együtt játszottak
Fotó:
Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Czettl Andrea a Valahol Európában című előadás előtt mondta a fentieket. A novemberben a MOL Aréna Sóstó rendezvénytermében bemutatott zenés produkcióban is együtt játszottak a szeretetszínházasok és az ezredévesesek. Hasonlóság még, hogy amiképpen a novemberi, úgy a mostani színházi előadás bevételét is jótékonysági célra ajánlják fel. A befolyt összegből a „Teljes Élet” Szociális Alapítványt segítik.

Jegyek elővételben s a készlet erejéig a helyszínen kaphatók.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában