jubileum

2019.12.06. 07:40

Kiállítással tisztelegtek a lánglovagok előtt Ráckeresztúron

A községi könyvtárban fotókiállítás nyílt az önkéntes tűzoltók tevékenységéről. A tárlaton a fényképek mellett néhány korabeli relikvia – zászló, sapka, igazolvány, szakkönyv – is helyet kapott.

Gajdó Ágnes

A jubileumi kiállításon fényképek, oklevelek, egyéb relikviák őrzik a 130 éves egyesület emlékét Fotó: Gajdó Ágnes

Ráckeresztúron százharminc évvel ezelőtt, 1889-ben, a megyében az elsők között alakult önkéntes tűzoltó testület harminckilenc taggal. Első elnöke Urs Ferenc jegyző, első parancsnoka az iskolaigazgató-kántortanító Kocsy-Mayer Gyula volt. Számos gyakorlaton, versenyen vettek részt az évek során, s mindig becsülettel helytálltak.

Sokan élnek még a faluban, akik maguk is tagjai voltak az önkéntes tűzoltó egyesületnek, és sokan élnek olyanok is, akiknek nagyapja, édesapja, netán édesanyja vett részt az egyesület munkájában. Emléküket idézi és önzetlen munkájuk előtt tiszteleg a könyvtárban nyílt fotókiállítás. A megnyitón Dienes Gábor alpolgármester – aki tűzoltóként dolgozik – felidézte a múltat, a faluban pusztított nagyobb tűzeseteket, s beszélt a jelen helyzetről is. Ma a Martonvásári Önkéntes Tűzoltó Egyesületben tevékenykednek – a tordasiak mellett – a ráckeresztúriak is, így szükség esetén gyorsan a bajba jutottak segítségére siethetnek.

A jubileumi kiállításon fényképek, oklevelek, egyéb relikviák őrzik
a 130 éves egyesület emlékét Fotó: Gajdó Ágnes

A kiállításon a húszas, negyvenes, hatvanas, hetvenes évek fotói mellett megtekinthető jó pár feljegyzés, hivatalos irat, jegyzőkönyvrészlet is. Sokan akár csak egyetlen fényképpel is, de hozzájárultak a megemlékezéssel egybekötött tiszteletadás sikeréhez. Az egyik egykori parancsnok, idősebb Szabó Károly felesége, a kilencvenéves Margit néni a kiállításra kölcsönadta férje egyenruháját (sapkát, zubbonyt, nadrágot) s számos féltve őrzött oklevelet, igazolványt, kitüntetést. Még az egykori egyesületi zászlót is őrzi, amit szintén megtekinthettek az érdeklődők. Bendák Gyulától édesapja igazolványát, előléptetési iratait, fotóit kapta meg a könyvtár helytörténeti gyűjteménye, melyeket digitalizáltak, s hamarosan elérhető lesz az interneten is. Prága Ildikó a nagyapja hagyatékából küldött a harmincas években készült fotókat: Kucsera Ferenc kürtösként szolgált a ráckeresztúri önkéntes tűzoltó testületben. Takács Gyula édesapja parancsnok volt, róla is több fotó látható. Kiss Józsefné férje a ráckeresztúr–lászlópusztai önkéntes tűzoltó egységben tevékenykedett, ő is több fényképpel jelentkezett a könyvtár felhívására. A Herkli Antal által őrzött csoportkép érdekessége, hogy mindkét nagyapja látható rajta. A 2017-ben alakult Marton ÖTE tagjainak kiképzéséről, tűzoltó gyakorlatáról is található néhány kép a jubileumi tárlaton, amely december 20-áig tekinthető meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában