hagyományos rendezvény

2019.12.14. 07:30

Rophatták is a táncot a fehérvári nyugdíjasok vidám rendezvényen

A nyugdíjasok karácsonya Székesfehérvár önkormányzatának hagyományos év végi rendezvénye, amelyen minden esztendőben különleges és szórakoztató műsorral kedveskednek a város nyugdíjasainak.

Borsányi Bea

Vers, balett, tánczene és aztán idén először élő zene és tánc is várta a székesfehérvári nyugdíjasokat a megszokott helyszínen, az Alba Regia Sportcsarnokban, ahol mintegy 1800-an foglaltak helyet. A jelenlévők többek között ízelítőt kaphattak a Székesfehérvári Balett Színház Diótörő című előadásából is. Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

A Belvárosi Nyugdíjasklub tagjának, Szabóné Miklós Eszternek a szavalatával kezdődött a program, aki stílusosan Ady Endre Karácsony című versét adta elő, majd a Székesfehérvári Balett Színház két művésze a Diótörőből hozott egy részletet. A társulat az előadáson túl, mintegy karácsonyi ajándékként az esemény ideje alatt 60 százalékos kedvezménnyel árusította a jegyeket a Vendégségben Kafkánál és a Homokrajzok előadásaira.

Vers, balett, tánczene és aztán idén először élő zene és tánc is várta a székesfehérvári nyugdíjasokat a megszokott helyszínen, az Alba Regia Sportcsarnokban, ahol mintegy 1800-an foglaltak helyet. A jelenlévők többek között ízelítőt kaphattak a Székesfehérvári Balett Színház Diótörő című előadásából is.
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A rendezvényen, mint minden évben, ezúttal is Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a zsúfolásig megtelt Alba Regia Sportcsarnokban a megjelenteket. Rövid beszédében köszönetét fejezte ki a városban működő nyugdíjaskluboknak, amelyek az év folyamán számos ötlettel álltak elő, és több kéréssel is fordultak a város vezetéséhez, amelyekkel jobbá, könnyebbé lehetne tenni a fehérvári nyugdíjasok életét. A polgármester azt is elmondta, hogy az idén is jól teljesítő fehérvári gazdaság lehetővé tette, hogy egészen pontosan 19 880 nyugdíjasnak juttassanak gesztusként 5 ezer forintot az év végén. Egyúttal bejelentette, hogy ez a gesztus a jövőben is megmarad, az erre szánt összeget a költségvetés 2020-ban is tartalmazni fogja.

Poór Péter visszahozta a 70-es éveket
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A délután további részében először az 1967-es táncdalfesztiválon feltűnt Poór Péter adott műsort, majd – idén először – a szervezők a táncparkettre invitálták a mozogni vágyó közönséget, a talp­alávalót a J.A.M Showband

húzta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában