Az első napon Kozáry Ferenctől tanulhattak a döntősök

2020.02.05. 07:00

Felkészülni, vigyázz...! – Elkezdődött a felkészülés a Szóval győzni kommunikációs bajnokságra

Kedden megkezdődött a felkészülés a Szóval győzni kommunikációs bajnokság tavaszi döntőjére. Az első mentornap programjaiba is betekintést nyerhettünk.

Héjj Vivien

Kozáry Ferenctől többek között a megfelelő előadásmódról is tanulhattak a diákok Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

Hatvanöt jelentkező közül választották ki azt a tizenkét diákot, akik márciusban megmérkőzhetnek egymással a Szóval győzni kommunikációs verseny döntőjében. A felkészülés megkezdődött: az első mentornapon Kozáry Ferenc színművész patronálta a döntősöket.

Ez alkalommal játékos feladatok sokaságával készültek a versenyzők a végső megmérettetésre. A feladatok között akadt olyan is, amelyben tárgyakat adtak körbe, például egy teniszlabdát, és mindenkinek el kellett mondania, hogy mit lát az adott tárgyban. Ottlétünkkor Gáspárnak egy dobozból – amely regényes tárgyakat rejtett – három másodperc alatt ki kellett választania egy tárgyat, ami után kapott tíz másodperc gondolkodási időt. Ezt követően két percig egy, a tárgyhoz köthető, szórakoztató történettel kellett lekötnie a jelenlévők figyelmét. A játék lényege, hogy mindenki sajátos szemszögből értelmezhette a kiválasztott tárgyat, ami köré bármilyen történetet felépíthetett.

Kozáry Ferenctől többek között a megfelelő előadásmódról is tanulhattak a diákok
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Kozáry Ferenctől a megfelelő előadásmódról és a színpadi kiállásról is tanulhattak a középiskolás diákok. A játék során a színművész igyekezett a döntősöket a helyes légzéstechnikára és a szünetek fontosságára is megtanítani, hiszen egy levegővételnyi szünet lehetőséget adhat a gondolatok rendszerezésére, valamint a mondanivaló hangsúlyozásában is szerepet játszik.

A játékot követően Cser-Palkovics András polgármester köszöntötte a résztvevőket, aki kiemelte, idén több mint kétszer annyi középiskolás jelentkezett a versenyre, mint az előző évben. – A kommunikációs bajnokság kezdeményezésének talán pontosabb megfogalmazása lehet a „szóval meggyőzni” kifejezés. Itt az ideje, hogy a szólásszabadságot és annak fantasztikus lehetőségeit hirdessük a fiatalok között. Fontos, hogy a versenyzők megtanulják, hogy a részvétel a demokrácia alapja. A részvételhez vélemény kell, aminek kifejezéséhez – a megfelelő tájékozottságot és információkat is figyelembe véve – biztosítanunk kell a lehetőséget. Ez a kis vetélkedés nem más, mint kiállás a szólásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága mellett.

A döntősök remekül helytálltak a feladatok során
Fotós: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A következő mentornap alkalmával Bakonyi Istvántól tanulhatnak a döntősök. – A retorika és az interjúkészítés lesz a fő irányvonal. Többek között a szónoki beszédről lesz szó, ezt követően beszédet is kell majd írniuk a versenyzőknek, továbbá állásinterjúkat fogunk készíteni – mondta el kérdésünkre az irodalomtörténész.

A vetélkedő döntője március 18-án lesz.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában