A Bicske közeli „kétfaluban” önállóvá válásuk óta mindig kiötlenek valamit

Egy-két évtizede ugyancsak megnőtt a népszerűsége mind Óbaroknak, mind Nagyegyházának, a bicskei agglomerációban lakni ma már kedvelt életforma. Mindenkinek autója van, az óvoda felújítva, a telek- és házárak egy darabig különösen barátságosak voltak – mára szinte minden ház és ingatlan elkelt. Nemrégiben egy szellemes ötlettel hozakodott elő a polgármester, Mészáros Kartal, megértve az idők szavát. Magyarországon gyakorlatilag telefonok nélkül éltük meg a rendszerváltást, az utána következő években azonban fénysebességgel haladt a telefónia. Alapvetés volt, hogy minden településen legyen legalább egy nyilvános telefon, pénzes vagy kártyás. Míg korábban ezen hívtak orvost, mentőt, éjszaka egy-egy elszánt szerelmes suttogott vagy zengett a kagylóba, egyszer csak nem beszélt rajtuk senki. A posta, majd a telefontársaság leszerelte a készülé­keket, a kis kabinok meg ott maradtak.

Mészáros Kartal tűnődött, aztán kiszedette eredeti helyéről a fülkét, s bebetonoztatta a polgármesteri hivatal sarkához. Üresen. Polcokat szereltek bele, majd elhordták otthonról a könyveket a fülkébe, s olvasásra csábító szövegekkel festették le az oldalát. Lexikonok, krimik, nyelvkönyvek, lektűrök, klasszikusok és a szocializmus néhány remeke meg rémremeke került be, hozták-vitték a Gutenberg-galaxis küldötteit, a vélhetően soha el nem avuló könyveket. Nagyegyházán Kiss Béláné alpolgármester a közösségi ház elé tett kisszekrénykébe invitálta a könyveket. A koronavírusos időkben ugyan most beszedték a köteteket, de reményeink szerint néhány hónap múlva fertőtlenítve visszakerülnek. S várják az értékes, de már nem olvasott kiadványokat az új küldetést nyert telefonfülkébe, miként az olvasni vágyókat. A legolcsóbb szórakozás az olvasás: semmilyen készülék nem szükséges hozzá, bárhol gyakorolhatjuk, ha kellő világosság áll a rendelkezésünkre. És ismerjük az ábécét.