Amiről az egykori csatatér hallgat

2020.03.13. 16:00

A megye egyik legnagyobb ütközete kelt életre a képzeletben Seregélyesen

A második világégés befejező hónapjaiban hazánkat is keményen letarolta a háború. Különösen megszenvedte a történteket Fejér megye, ahol három hónapig küzdöttek egymással a szemben álló felek, rendkívüli szenvedést okozva ezzel egymásnak és a polgári lakosságnak.

A rendhagyó történelemóra célja maradandó módon felkelteni a fiatalok érdeklődését

Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Budapest ostroma idején, a magyar főváros felmentése és egyben a zalai olajmezők biztosítása érdekében több jelentős német–magyar offenzíva kezdődött s ezek egyike, a Tavaszi ébredés elnevezésű éppen hetvenöt éve ezekben a napokban írta be magát a sors ceruzájával a történelemkönyvekbe. Több más megyei település mellett Seregélyes és környéke is véres csatatérré változott, amikor a német harckocsizók – a legendás Királytigrisek és Párducok – áttörték a szovjet-orosz védelmet és egészen a Duna vonaláig szorították vissza a betolakodókat, majd csak akkor fordultak meg, amikor már szinte teljesen elfogyott a benzin a tartályokból. Fülöp Attila bodajki fegyvergyűjtő és szakértő egyetért azokkal a hadtörténészekkel, akik azt állítják, hogy a második világháborút végső soron az üzemanyaghiány döntötte el.

A rendhagyó történelemóra célja maradandó módon felkelteni a fiatalok érdeklődését
Fotó: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Egyebek mellett erről szóló véleményét és részletes beszámolóját érdeklődve hallgatták végig a Seregélyesi Baptista Általános Iskola tanulói: egymást követően a nyolcadik, a negyedik, majd a hetedik osztályosok előtt beszélt. Az elmondottaknak hatásos és különös díszletet nyújtottak azok a fegyverek, amelyeket annak idején a magyar, német és szovjet-orosz haderők katonái használtak, az egyenruhák és felszerelési tárgyak, melyeket a katonák viseltek.

Fülöp Attila alig volt idősebb, mint hallgatói, amikor érdeklődése a tárgyi emlékek és a hadtörténet felé fordult. Tegnap amellett, hogy a haditechnikai eszközök érdekességeiről szólt, nem felejtette el felhívni a diákok figyelmét arra, hogy még ma is szinte naponta lehet találni olyan fel nem robbant tüzérségi gránátot, amely bár látszatra ártalmatlan, az eltelt évtizedek dacára is életveszélyes lehet. Ha ilyen kerül eléjük, haladéktalanul értesítsék a felnőtteket, tanáraikat vagy a rendőrséget, figyelmeztetett a szakember.

A rendhagyó történelem­órák azt célozták, hogy maradandó módon keltsék fel a fiatalok érdeklődését szűkebb hazájuk hadtörténete iránt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában