Kemény János: Ma is érvényes üzenetek tára a Biblia

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat Fehérvárcsurgói Csoportja és annak vezetője, Kissné Lázár Erzsébet sokat dolgozott azon, hogy tartalmas és tanulságos programot szervezzen a község lakóinak. Akkor még nem tudta a segélyszervezet helyi csoportja, hogy ilyen válságos időpontra hívta meg az előadót és a vendégeket a fehérvárcsurgói művelődési házba.

Kemény János arra próbálta rávezetni a körülmények ellenére népes hallgatóságot, hogy érdemes és kell erős személyiséget nevelni, mert az hasznára válik a szülőnek, a gyermeknek és a két generáció közötti viszonynak is. Hogy az elő­adás üzenete minél érthetőbben kristályosodjon ki, példákat is hozott, világi és bibliai példákat egyaránt.

Az előadás első részében Kemény szembeállította egymással a humanista és a bibliai embert. A humanista tanok szerint az emberek alapvetően, születésüktől fogva jók, és csak úgy lehetnek rosszak, ha valaki később úgymond elrontja őket, tehát jobb, ha nem nyúl hozzájuk senki, nem neveli, fegyelmezi őket senki.

A bibliai ember ezzel szemben éppen, hogy a bűn területén áll, és hogy ha nem irányítják, vezetik, akkor nagy valószínűséggel a rossz irányba indul majd el.

Kemény hangsúlyozta, hogy a tartalmasan, azaz a ténylegesen együtt töltött, minőségi idő életre szóló hatással van a gyermekekre. A szülők és a gyermekek számára hosszú idő áll rendelkezésre, akár 15-20 év is, ezért gyakran halogatják, hogy több időt és figyelmet szánjanak egymásra. Az időt lehet ellensúlyozni a nevelés intenzitásával, és erre Jézust hozta példának, akinek csak három aktív év adatott, mégis egy világ történelmét befolyásolták tanításai, mert folyamatosan a tanítványaival töltötte azt a bizonyos időszakot.

A meghívott előadó azt külön hangsúlyozta, hogy úgy nem lehet nevelni senkit, hogy most van öt percem, elő a gyerekkel, és majd most alaposan megnevelem. Az apák esetében különösen gyakori probléma, hogy nagyon kevés vagy szinte semmi időt nem töltenek a gyerekekkel, pedig rendkívül fontos a szerepük. Az apa az, aki rendet vág az élet sűrűjében, fogalmazott az előadó. A lányok életében ő az első férfi, akit látva kialakul egy kép az ellenkező nemről, ami befolyással bír egész életükre. A fiúk számára pedig egy ideál, egy követendő példa, mindezt úgy, hogy szinte kívülálló, illetve érzelmileg kevésbé érintett. Az anya, a nő ezzel szemben érzelmi alapú, szeretetet és biztonságot adó kapcsolatot képvisel.

Ezen szerepek hatását jól példázza, hogy abban az esetben, ha a szülők csak elviszik a gyereket misére, és kiteszik a templomba, akkor az az egyén felnőttkorában kis eséllyel fog templomba járni, nagyjából a három százalékuk. Ha az anya és gyermek együtt jár, akkor az így neveltek 8-10 százaléka lesz felnőttkorában állandó szereplője az istentiszteleteknek. Ha az apa is a családdal tart a misékre, akkor harminc százalék esélye van annak, hogy templomba járó felnőtt válik a gyermekből.

A liberális gyerekneveléssel kapcsolatban azt mondta:

– Már most kiderült, hogy nem jó eredményeket hoz, illetve attól függ, hogy mi a cél. Ez a szemlélet csupa individuális egyént eredményez. Az énközpontú fiatalok egyetlen életcélja az lesz, hogy hogyan tudják magukat boldoggá tenni, de közösségben nem gondolkodnak, vagy ha igen, akkor nem értékalapon épülő közösségben. Az erősebb vagy az, akinek mondjuk több pénze van, könnyen átnyúl mások felett annak ellenére, hogy azok a bizonyos mások akár komoly és hasznos tudás birtokában vannak.

A gyermekeket nem szabad bántani, de kell a nevelés, a fegyelem, mondta Kemény, aki szerint a jó gyermeknevelés a fiatalok életében olyan, mint a kötelekből csomózott függőhidak korlátjai. Ha nem is támaszkodnak rá, a tudat, hogy ott van, elegendő lehet ahhoz, hogy magabiztosan átkeljenek a gyakran csábító szakadék felett, és elérjék a lelkileg egészséges felnőttkort szimbolizáló túlsó partot. Ha a korlátokat elvesszük, nagyon megnő az esélye annak, hogy lehúzza őket a mélység, és bár lehet, hogy a maga kárán könnyebben tanul a gyermek, de fájdalmasabban is, és gyakoriak a sérülések, melyek közül nem biztos, hogy mind gyógyítható.

Van úgy, hogy az élet viharai, a sok munka, a szülők párkapcsolati problémái miatt eltávolodik az anya vagy leginkább az apa a gyerektől. Az is lehet, hogy egy lakásban élnek, de mégis csak egymás mellett, és elszakad az az idő múlásával egyre vékonyodó szál, amelynek oly fontos köteléknek kellene lennie a családtagok között. Ha a korábban említett 15-20 év el is telt úgy, hogy nem volt valódi gyerek-szülő kapcsolat a generációk között, akkor sincs talán minden veszve, mert a gyerekek alapvetően igénylik a szüleiket, illetve azok figyelmét, szeretetét.

Kemény tapasztalatai szerint a gyerekek megtanulják és hozzá tudnak szokni, hogy hogyan kell leválni a szülőről, de az irántuk, a közelségük iránt érzett vágy megmarad. Persze minden élethelyzet és minden egyén más és más, de keresni a kapcsolatot, az egymásra találás lehetőségét mindenképpen érdemes. Nem lehet csak úgy visszahozni a régen elveszett, szeretetteljes szülő-gyermek viszonyt, nem lehet hirtelen feltűnni szinte a semmiből, és „jópofizni”, mert az csak összezavarja a gyereket. Helyette inkább le kell ülni, és beszélni kell, a lehető legőszintébben a kialakult helyzetről, és ha úgy alakul, tudni kell a szülőnek bocsánatot kérni a gyermektől. Utóbbi valamennyi család esetében fontos, hiszen hogyan várhatja el egy szülő, hogy a gyerek bárkitől is bocsánatot kérjen, ha ő maga sem teszi.

A beszélgetés során lehetőséget kell adni a gyereknek a nyitásra, de nem szabad erőltetni, rá kell bízni a döntést, hogy mikor és milyen formában kívánja folytatni a beszélgetést. Talán nem lesz azonnali válasz, folytatta Kemény János, de az biztos, hogy egy ilyen nyílt és egyenes üzenet rendkívül felkavaró egy gyermek számára, így nem marad eredmény nélkül. Lehet, hogy több idő vagy több próbálkozás kell, de ha a kitartó szülő megadja a lehetőséget a gyermeknek, talán elindul a párbeszéd.

Kemény összefoglalással zárta az előadást, melynek során úgy fogalmazott:

– A nevelés célja nem más, mint hogy a gyerekünket beleneveljük egy olyan fajta függetlenségbe, hogy önmagában legyen a cselekedetei mozgatórugója. Elvezetni őt oda, hogy belenőjön az életért vállalt felelősségbe. Hogy tudjon önállóan dönteni, és nem azért, mert elsodorták, nem azért, mert ez a könnyebb, és nem azért, mert ez a népszerűbb, hanem mert ez a jó, ez a helyes. Ha ezt sikerül elérni, akkor nem befolyásolhatják a döntését olyan megnyilvánulások, amelyeket a mai világ sulykol: csináld, ami jólesik, a másik is azt csinálja, ne akarj kilógni!

A tartalmas estet egy zárásképpen elmondott Miatyánk és egy kis házi süteménnyel gazdagított beszélgetés követte.