A virágvasárnap kétféleképpen értelmezhető ünnep

A nagyhét virágvasárnappal veszi kezdetét. Az a nagyhét, amikor az egyház alapítását, Jézus kínszenvedését, kereszthalálát és feltámadását ünnepli a keresztény világ.

Jeruzsálemben a 4. századtól kezdődően az Úr Jézus virágvasárnapi bevonulását felidézve az Olajfák hegyéről megszentelt pálma- és olajfaágakkal vonultak a hívek a városba. Európában a 10. század óta a mediterrán vidéken szintén pálma- vagy olajágat szentelnek, északabbra, így a Kárpát-medence területén is a fűzfa barkás vesszejét szentelik meg. A katolikus egyházban a barkaszentelés a virágvasárnapi szertartás része.

Jenőben Beke Zsolt atya az idén zárt templomajtó mögött tartotta a virágvasárnapi szentmisét és barkaszentelést. A hét elején – azonmód frissiben – a helyi rózsafüzér társulat vezetője, Fister Ferencné Mária és a falu polgármestere, Kerekes Ildikó el is vitte a megszentelt barkaágakat azoknak a lakosoknak, akik kérték, igényelték.

Hozsanna, Dávid fiának! Áldott, aki az Úr nevében jön! Hozsanna a magasságban! – Máté evangélista tanúságtétele szerint így köszöntötték a pászka ünnepére Jeruzsálembe érkező Jézust a városban egybegyűltek. Nagy Szent Leó pápa idejében (440–461) Rómában már Jézus szenvedése állt a liturgia középpontjában. A századok folyamán ötvöződött a két hagyomány, ezért a virágvasárnapi liturgiában ma az ünnepi szentmise elején van a barkaszentelés (amely nálunk a pálma- és olajfaágakat pótolja), és az evangélium helyén Jézus szenvedéstörténetét, a passiót hallgathatjuk meg.

Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap, a keresztény ünnepkörben a nagyhét, a katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete. A keresztény kultúrában kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományaira gazdag népszokáskincs épül. Virágvasárnapon a templomban barkaszentelést, barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani. A néphagyomány szerint a szentelt barka rontástól, betegségtől véd meg.

A magyar néprajzi lexikon nyomán tudjuk: nálunk a hívők maguk vitték a templomba a barkát. Göcsejben az iskolás gyerekek a tanító vezetése mellett szombaton ünnepélyesen mentek a barkáért a közeli erdőbe vagy hegyre, s az ágakat másnap az oltárt környező falakhoz állították. Az ország nagyobb részében általában azt tartották, hogy a barkát nem szabad bevinni a szobába, mert akkor sok lesz a légy. Egercsehiben az istállóban a gerenda fölé tették, s amikor zörgött az ég, bedobták a tűzbe, és elégették. Hontban, Nógrádban az eresz alá dugták, hogy megvédje a házat a tűzvésztől, Szegeden egy-egy barkaszemet lenyeltek a hideglelés ellen. Baranyában a szentelt barkát kivitték a mezőre, s a föld négy sarkába egy-egy szálat tűztek, hogy az Isten oltalmazza meg a termést.

A Nyitra-vidéki magyar falvakban a kisze hajtása után a villőzés következett. A leányok feldíszített fűzfaágakkal jártak házról házra, azaz a szokás közvetetten a tél kivitelére, a tavasz behozatalára is utalt.