Ünnep

2020.04.12. 07:20

Nyuszi áll a fűben Előszálláson

Idén sem maradhat el a húsvét! Ebben a szellemben „öltöztették fel” a településközpontot Előszálláson.

Szanyi-Nagy Judit

Az idei év nagy újdonsága a szalmabálából készült tapsifüles

Fotó: Tábiné Nyúl Gabriella

A 2007-ben megalakuló előszállási hagyományőrző nyugdíjasklub tagjai 2009 óta minden évben készülnek erre az ünnepre. Kezdetben még 25 fővel működtek, most tizenketten ténykednek a „kollektívában” – nekik köszönhető évről évre a húsvéti településdísz is.

– Mióta az önkormányzat megvásárolta a tájházat, azóta annak udvarán helyezzük el a nyuszivárót – tudtuk meg az egyik tagtól, Nyúl Mihályné Marikától, aki azt is elmondta: az itt található pavilon eredetileg egy betlehemnek indult, ám az ide kerülő alakok azóta már farsangi ruhát is öltöttek. Ezúttal egy húsvéti zsánerképet mutatnak, azt, amint a lányok várják a locsolókat. Előttük piros tojások, kancsó és poharak foglalnak helyet.

Az idei év nagy újdonsága a szalmabálából készült tapsifüles
Fotó: Tábiné Nyúl Gabriella

A mostani díszítés azonban más volt, mint az eddig megszokottak. Ugyan a tervek már a szigorítások előtt elkészültek, a kivitelezést valamilyen úton-módon meg kellett oldani. A formákról, elképzelésekről a továbbiakban telefonon egyeztettek egymással a hagyományőrző klubtagok. A helyzet mégis szerencsés: Marika férje ezermester, így adott volt, hogy – az eddigi drótfejekhez hasonlóan – most is ő barkácsolja a különleges alakzatokat. Fából és drótból készültek a nyulak, s tudjuk-látjuk, szaporák, szóval minden évben gyarapodott ez a vidám család. Az óvónők tyúkokat varrtak. Az idei esztendő nagy újdonsága mégis a szalmabálákból felépült nyúlmonstrum, amelynek ruháját Marika készítette. Férjével aztán ők ketten helyezték el az alakokat – betartva a szabályozásokat.

S mivel máskor is többen többfélét munkálkodnak ilyenkor, a tereprendezés kettejük részéről sem maradt el: rendbe tették az udvart, kirakták a teleltetett muskátlikat, meglocsolták a virágokat. Vagyis az ünnepre teljesen széppé varázsolták, húsvéti díszbe öltöztették a településközpontot.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában