Egy mindent összekötő hálózat

2020.04.17. 14:45

Rendre épülnek ki a wifipontok a különböző Fejér megyei településeken

Művelődési házak, parkok, közterek, múzeumok és könyvtárak – néhány helyszín, ahova új wifipontok kerülhettek s kerülhetnek a jövőben.

Szanyi-Nagy Judit, V. Varga József, Palocsai Jenő

Bakonycsernyén már működik négy buszmegállóban az ingyenes internet Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megye Hírlap

Fotó: gaborfeherphoto

Az Európai Bizottság 2018-ban indította útjára a WiFi4EU elnevezésű kezdeményezést, amelynek célja, hogy Európa-­szerte ingyenes, vezeték nélküli internetes hozzáférést biztosítson a polgárok számára nyilvános helyeken. A program keretében a települések wifiberendezéseket telepíthetnek olyan nyilvános helyeken, ahol még nincs internet. A koronavírus idején is lehet ezeknek szerepük, hiszen szegényebb családok gyermekei a neten kapott leckét, illetve annak megoldását könnyen lehet, hogy ezeken a pontokon tudják majd le- és feltölteni.

Három a forduló

A két évvel ezelőtt indult akcióban több magyar település is sikeresen pályázott már. A legutóbbi, harmadik, tavaly év végén meghirdetett forduló eredményei már ismertek. Legutóbbi információink szerint Fejér megyéből az első fordulóból Aba, Bodajk, Kulcs, Pázmánd és Vál került ki győztesen, a második fordulóban Nadap pályázott sikeresen, míg a harmadik etapban Csabdi, Csór, Daruszentmiklós, Gárdony és Székesfehérvár nyert 15 ezer euró értékű utalványt.

Azoknak, akik eddig sikertelenül pályáztak, valamint azoknak, akik eddig nem tudtak a lehetőségről, örömhír: 2020 végéig még egy alkalommal pályázatot írnak ki. A programban a 28 EU-tagállamon kívül Norvégiából és Izlandról is igényelhetik a wifihálózat kialakítását, melyet sikeres pályázat esetén legalább három éven át kell üzemeltetni ingyenesen és reklámmentesen.

Tartaléklistáról győztes

Alsószentiván polgármestere, Husvéth Imre még tavaly májusban nyújtotta be a pályázatot, amellyel előbb tartaléklistára került a település. Végül szeptember környékén értesítették az elöljárót: felkerültek a nyertesek közé, ők is megkapják a szükséges támogatást a wifipontok kialakításához. Munkának is láttak: a megadott felületen kiválasztották, a regisztrált kivitelezők közül kié legyen a feladat – a választás egy a környéken jól ismert szolgáltatóra esett –, ők pedig mintegy másfél hét alatt telepítették, aktiválták is a wifipontokat, még februárban. Alsószentivánon így a sportpályán, az önkormányzatnál, az orvosi rendelőnél/óvodánál és a parkban várja ingyenes internet a környékre látogatókat. A helyszíneket a településvezető választotta ki: a sportpályánál sok rendezvényt szerveznek, s annak közelében található az iskola és a játszótér, a parkba a templom miatt sok turista érkezik, a rendelős wifi pedig a várakozó betegek jobb közérzetéhez járul hozzá. Innen az egyik jeladó átkerül majd a művelődési házhoz, amint elkészülnek az építkezéssel.

– A felszerelt wifipontok nagyjából 150 méter sugarú körben szórnak, elégedettek vagyunk velük – summázott Husvéth Imre, aki eddig csak pozitív visszajelzést kapott a kiépítést követően.

Bakonycsernyén már működik négy buszmegállóban az ingyenes internet
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megye Hírlap

Más konstrukció

Amint Nyikos László polgármestertől megtudtuk: Polgárdiban a városházán (polgármesteri hivatal, valamint Székesfehérvári Járási Hivatal kirendeltsége) csatlakozhatnak ingyenesen az ott ügyeiket intézők az internethez, a kellő kód megadásával. Ez a lehetőség az uniós projekthez képest más konstrukció.

Enying sincs bent az európai bizottsági körben – tájékoztatta lapunkat Viplak Tibor polgármester. Ingyenes wifi – ugyancsak más konstrukcióban – a Fejér Megyei Kormányhivatal Enyingi Járási Hivatalában található a városban.

Folyamatos tájékoztatás

Bakonycsernye mindig élen jár az olyan ötletek tervezésében és megvalósításában, melyek előmozdítják a település fejlődését. Turi Balázs polgármester folyamatosan, naprakészen tájékoztatja a lakosokat az eseményekről, változásokról, hasznos információkról az internet segítségével. Ha valakinek nincsen internet-hozzáférése, de okoseszköze igen, vagy egy másik település lakosa és szeretne tájékozódni a faluról és a nagyvilágról, annak nincs más dolga, mint hogy felkeresse a buszmegállók egyikét, vagyis a helyi wifipontokat.

Turi Balázstól megtudtuk, hogy Bakonycsernyén két ilyen wifipont van jelenleg, amely két egymással szemben lévő buszmegállót érint, így összesen négy buszváróban érhető el az ingyenes internet.

Immár öt éve építették ki a hálózatot, az elsők között a kistérségben. Nem állnak le a fejlesztéssel, hiszen a nagyközség rendkívül hosszú és népes, ezért a terveik között szerepel, hogy valamennyi buszmegálló wifipont is legyen egyben.

Tizenegy helyen tervezik Csóron

Csóron március elején értesültek a jó hírről: az önkormányzat csaknem 5 millió forintot nyert az európai uniós wifiprogram pályázatán az ingyenes közterületi internethálózat kiépítésére. Csete Krisztián polgármester elmondta: a faluban tizenegy helyen alakítanak ki wifipontokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában