erdei fülesbaglyok

2020.05.13. 07:10

A bölcsesség fészke – Bagolyfiókák keltek ki a Sóstón

Hófehér bagolyfiókákkal lett gazdagabb a Sóstói Természetvédelmi Terület és egyben a megyeszékhely is.

Palocsai Jenő

Mire eljön a nyár, kirepülhetnek a fészekből a kisbaglyok Fotó: városgondnokság

Öt tojásból kettő már kipattant, és hófehér, pettyes erdei fülesbagoly-fiókák másztak ki belőle, hogy megszárítsák csapzott tollukat a meleg tavaszi szélben. A másik három tojást még féltőn forgatja a tojó, míg a hím vadászik. A kikelt egyedek jó kondícióban vannak, és őket Csihár László, a Duna–Ipoly Nemzeti Park munkatársa meg is gyűrűzte Csete Gábor, a városgondnokság természetvédelmi szakmai vezetője segítségével.

Mire eljön a nyár, kirepülhetnek a fészekből a kisbaglyok
Fotó: városgondnokság

Az erdei fülesbaglyot választották a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület honlapján indított szavazás eredménye alapján 2020-ban az év madarának, így most éppen az év madarainak száma gyarapodott. Ez a bagoly talán a leghasznosabb, mert szinte kizárólag a mezőgazdasági művelés alatt álló területeket károsító mezei pockokat tizedeli, és nem bántja, csak nagyon kivételes esetben a többi madarat. Abból a szempontból is hasznos, hogy nem rak fészket, hanem újrahasznosítja az elhagyott varjúfészkeket.

A most kikelt fiókákra még sok izgalom vár. Már lassan tíz napja a világon vannak, ezért már kinyílt a szemük, és ha háromhetesek lesznek, addigra remélhetőleg a másik három is velük futkározhat a fészket tartó fa koronájában. Aki kíváncsi rájuk, annak érdemes esténként ellátogatnia a Sóstóra, ugyanis síró hívóhangjukkal jelzik hollétüket, és ez a hangos, elnyújtott és magas „pí-í” most egy hónapon át hallható lesz majd a természetvédelmi területen. Mire eljön a nyár, átveszik az utolsó leckét, és kirepülnek a fészekből, de addig még sokat kell tanulniuk a bölcsesség szimbólumainak.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában