nekrológ

2020.05.30. 07:05

In memoriam Dienes Ottó (1937–2020)

84. évében elhunyt Dienes Ottó Pro Civitate díjas és a Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozatával kitüntetett székesfehérvári tanár, író.

FMH

Dienes Ottó mindig a jót igyekezett szolgálni, s eltávolodni a gonoszságtól

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Dienes Ottó a mai – klasszikus értelemben vett – polihisztorok egyike volt. Elhivatott oktatói tevékenységét végig nagy lelkesedéssel, diákjai elismerése által övezve végezte, majd, amikor máshol volt rá szükség, a köz érdekében dolgozott tovább. Mindeközben egy percre sem hagyta abba irodalmi munkásságát, és soha nem szűnt meg a művészeteket felkaroló helyi műhely aktívan alkotó tagjának lenni.

Munkásságát Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzat Közgyűlése 2007-ben Pro Civitate díjjal ismerte el, a Fejér Megyei Önkormányzat Vörösmarty Mihály-díjat adományozott neki. 2016-ban magas színvonalú munkája és példamutató tevékenysége elismeréseként Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetésben részesült, 2017-ben Polgármesteri Elismerő Emlékérmet vehetett át, 2018-ban pedig a Fejér Megyei Prima díjasok közé választották – írja az ÖKK.

Székesfehérvár önkormányzata Dienes Ottót saját halottjának tekinti.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában