hagyományos jenői kuglóf

2020.06.16. 15:00

Az Ízőrzők műsor Jenőn forgat júliusban

A jó étel ajándék. A lelkünk is benne van – ajánlja már évek óta Róka Ildikó, az Ízőrzők szerkesztője. Július második felében a televíziós stáb két napra az 1300-as lélekszámú településre költözik.

FMH

A falunapot már egy évtizede kuglófsütő fesztiválnak becézik Jenőben. Tavaly rendezték a jubileumi, 10. eseményt, az idei viszont elmarad, halasztaniuk kell.

– Nem tudunk mit tenni – mondja kicsit bánatosan Kerekes Ildikó polgármester –, a szabályok értünk vannak.

Az Ízőrzők tévéműsor megkeresésének viszont nagyon örültek: július második felében valamikor (a pontos dátum még nem ismert) a gasztroműsor ugyanis a településen vendégeskedik. A Balatoni nyár műsorsorozatban két éve már bemutatkozott a falu küldöttsége válogatott kuglófokkal, most azonban egy – a helyi ízek dicséretét megéneklő – komplett ebéddel szolgálnak majd a tévénézőknek.

Levesek és pörköltek kínálják magukat, és persze ott lesz a menüsorban Papp Jánosné Szentes Erzsébet 1953-as hagyományos jenői kuglófja. Bözsi néni annak idején egy-egy lakodalomra vagy hetven kuglófot is sütött. A receptet (amit most nem fedünk föl) lányától, Csólig Jánosné Erzsébettől tudjuk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában