azóta sem közeledtek az álláspontok, látszólag megakadt a projekt

2020.06.20. 07:00

Elúszott a velencei uszoda?

Vihar előtti csend? – kérdezhetné a velencei uszodaépítés kapcsán a lakosság. A munka áll, a nyilatkozatháború februári fellángolása pedig már a múlté. Vajon mi történt azóta, s mi fog ezután?

S. Töttő Rita

A velencei uszoda elúszott? – kérdezik, akik látják a többmilliárdos projekt állapotát

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Súlyos kérdések merülhetnek fel, ha elsétálunk a velencei tópart egyik legjelentősebb beruházása mellett, ahol verseny- és tanuszoda építésébe kezdett tavaly, a választásokat megelőzően az akkori városvezetés. Nagyívű elképzeléseket tárt a közösség elé a projektgazda és a terület tulajdonosa, az önkormányzat. Ám a választásokat követően lecserélődő testületi és vezetői gárda beváltotta erre vonatkozó ígéretét, s az építkezés leállt. Azóta a felszínen nem történt semmi, a lefektetett betonalapokat és a földhalmokat láthatja a járókelő. Igyekeztünk megkeresni minden érintett felet: a projektgazdát, az önkormányzatot, a kormányhivatalt, a rendőrséget, valamint Tessely Zoltán országgyűlési képviselőt.

Idén februárban ott fejeződött be a nyilatkozatháború, hogy a velencei önkormányzat biztonsági emberekkel „vette be” a saját tulajdonát, melynek köszönhetően minden további építkezési folyamat leállt. Az építtető Velence Plus Kft. akkor sok kérdést felvetett: mi lesz az állagmegóvással? Vajon az az egyetlen pecsét, ami hiányzik az egyébként létező tulajdonosi hozzájárulásról, valós és elég erős indok ahhoz, hogy egy sokmilliárdos beruházást így megakadályozzon? Úgy látszik, hogy még ha nem is ez az ok, de ezzel az indokkal az önkormányzat azóta is tudta jegelni a helyzetet. Merthogy pecsét azóta sincs, derült ki a Fejér Megyei Kormányhivatal tájékoztatásából, amelynek építési hatósága a pecsét hiánya miatt határozatban kötelezte az építtetőt az építési tevékenység szüneteltetésére. Amíg nem lesz, addig munka sem, s addig a kormányhivatal feladata: rendszeresen ellenőrizni, hogy az építkezés tényleg szünetel.

Miután Gerhard Ákos polgármester biztonságiakkal érkezett a helyszínre, több módon próbálta kezelni az ügyet az építtető – többek között a Gárdonyi Rendőrkapitánysághoz fordult magánfeljelentéssel. A rendőrség akkor meg is indította az eljárást „szabálysértési értékre elkövetett rongálás és a kialakult birtokvita miatt”. Azóta ez a nyomozás, mint megtudtuk, bűncselekmény hiányában lezárult. Továbbá a rendőrség hozzátette, hogy a birtokvédelmi üggyel összefüggésben nem rendelkeznek hatáskörrel, azt a területileg illetékes önkormányzat jegyzői hatáskörben vizsgálja.

Azonban most inkább az látható, minden fél várakozó állásponton van – vagy éppen keresi a jogi lehetőségeket. Tessely Zoltán próbálkozott azzal, hogy közelítse a feleket, találkozója azonban nem hozott akkor eredményt. Ő országgyűlési képviselőként és a Pannónia Szíve és a Velencei-tó területfejlesztéséért felelős miniszteri biztosként azóta is figyeli az eseményeket, s ha a felek igénylik, ő közvetít. De – tette hozzá a hírlap kérdésére – az a véleménye, hogy noha szerinte ez egy a lakosság és a sportolók számára is fontos beruházás lett volna, tiszteletben tartja a döntést.

A velencei uszoda elúszott? – kérdezik, akik látják a többmilliárdos projekt állapotát
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

– Továbbra is csak azt tudom mondani: a velencei lakosság, amikor megválasztotta az új vezetést, tisztában volt azzal, hogy egyik ígéretük a velencei uszodaépítkezés leállítása. Tehát, megeshet, ez azt jelenti, hogy a velencei lakosság többsége nem akarja az uszodát – fogalmazott. Majd pedig, a hiányzó forrás beérkezésére esett a szó. A velencei önkormányzat ugyanis nem látta biztosítottnak az építkezés folytatásához szükséges összeg meglétét. Nem is láthatta, tekintve, hogy a TAO (társasági és nyereség­adó) vállalkozásoktól célzottan érkező támogatásának „idevonzása” komoly lobbifeladat. Amelyet az előző városvezetés az előzetesen már megtett tárgyalásokból kiindulva felvállalt volna, hogy behozza a szükséges hiányzó összeget. Az országgyűlési képviselő azt azonban nem tudja, az új vezetés ebben az irányban gondolkodott-e. Tekintve azonban, hogy februárban változtatási tilalmat rendelt el – erre a területre vonatkozóan is –, nem valószínű.

Az önkormányzat álláspontja azonban, úgy tűnik, „puhult” az elmúlt hónapokban, legalábbis ez látszik Gerhard Ákos polgármester kérdésünkre küldött magánvéleményéből: „a város minden olyan észszerű és törvényes kompromisszumnak híve, amely nem veszélyezteti a város vagyonát. Korábban többször is javaslatot tettünk a megoldást keresve az ügyben érintett feleknek, azonban felvetéseinkre érdemi választ mind ez idáig nem kaptunk” – szögezte le. De, ahogy az önkormányzat tájékoztatásából kiderült, az elmúlt hónapokban azért történt egy s más: a tervezett velencei uszoda építtetője a város önkormányzatával szemben két birtokvédelmi kérelmet is beterjesztett, mégpedig két ingatlanra vonatkozóan is. Az egyik, amelyen az építkezés folyt, a másik pedig a vele szomszédos ingatlan – tudtuk meg a polgármestertől, aki hangsúlyozta: az ügy Székesfehérvár jegyzőjéhez került, aki mindkét birtokvédelmi kérelmet elutasította. A társaság ezt követően keresetet nyújtott be a döntés ellen. Azóta ebben a témában nem volt taggyűlés a projektgazda cégnél – melyben 40 százalékos tulajdonos az önkormányzat. Legalábbis nincs róla tudomásuk, mondja Gerhard Ákos.

László Csaba, a projektgazda kft. ügyvezetője addig is az állagmegóvást intézte, hogy ne történjen baj. Mint mondja, rövid távon sikerült áthidalni a problémát, akként, hogy a két szomszédos területről folyamatosan történik a víz kiemelése, de ez továbbra sem jelent végleges, hosszú távú megoldást.

Az eddig elvégzett munkákat még nem fizették ki teljes egészében a kivitelezőnek, tudtuk meg, de az biztos: eddig – a többségében TAO-forrásból megvalósult munka – több mint 1 milliárd forintba került. Az ügyvezető továbbá állítja: lett volna esély rá, hogy a projekthez szükséges hiányzó TAO-pénzeket behozzák, sőt, jelenleg is több ilyen forrás áll rendelkezésre, mint ami a kivitelező eddig elvégzett munkáját fedezné.

– Mi mindig a megoldást kerestük, nem indítottunk pert, jelenleg az önkormányzatra várunk – szögezi le László Csaba, hozzátéve: – Legutóbbi ez irányú megbeszélésünkön az önkormányzat ígérete az volt, hogy konkrét ajánlattal keres meg minket.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában