Zarándoklat a hazai ég alatt

2020.07.15. 20:00

A lelki feltöltődést a túra mellett áhítat és ima garantálja Baracskán és az állomásokon

Hazai zarándoklatot szervez Kolumbán Ottília orvosnő, s benne nem a térbeli távolság a lényeges. Baracska környékén három napon át gyalogolnak a községek határában vezető földutakon, a természet ölelésében.

Zsohár Melinda

„Megtapasztaltam, mit adhat a természet, a megélt Isten-közelség, az erdő-mező hangja, s az idegenekkel való véletlen találkozások emberi élménye” Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Kicsit a karantén „terméke” a tervem a hazai, sőt a lakóhelyi zarándoklatról – mondja Kolumbán Ottília, baracskai háziorvos. A doktornő alpolgármester, több éve helyi képviselő, s erős közösségszervező vénája van, ez minden területen megmutatkozik.

– Lejártuk a három napra tervezett hatvan kilométeres távolságot az ifjú, végzős művészettörténésszel, Somay Nándorral. A kántorkodó fiatalember a baracskai katolikus egyházközség oszlopos tagja, megírta a templom történetét, s kutatja a környékbeli kőkeresztek eredetét, történetét. Én magam rajongója vagyok a Santiago de Compostela zarándokútnak – tesz személyes vallomást a doktornő, aki az egészséges életmód nagykövete munkájában, életében, környezetében egyaránt. Öt alkalommal járta be a legendás utat, egyszer az akkor tizenhat éves fiával, négyszer a férjével, a spanyol és a portugál vonalon is.

– Megtapasztaltam, mit adhat a természet, a megélt Isten-közelség, az erdő-mező hangja, s az idegenekkel való véletlen találkozások emberi élménye. Tudom, sokan nem tehetik meg ezt az utazást, de aki mégis, az láthatja, ­messze nem akkora költséggel jár a zarándoklat, mint az egyéb utazásoké, nyaralásoké – teszi hozzá, ítélkezés vagy álszerénység nélkül. – Törtem a fejem, mivel pótolhatnám magamnak, s esetleg másoknak is a kényszerű bezártságban azt az élményt, amit az ilyen gyaloglás, s lelki utazás adhat – fogalmazza meg az előzményeit a baracskai zarándoklat ötletének.

„Megtapasztaltam, mit adhat a természet, a megélt Isten-közelség,
az erdő-mező hangja, s az idegenekkel való véletlen találkozások
emberi élménye” Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Kolumbán Ottília karizmatikus személyiség, orvosként is folyamatosan képzi magát, bővíti tapasztalatait. A Károli Gáspár Egyetemen most vette kézhez újabb diplomáját mentálhigiéné szakon – a testi-lelki egészség egységét nem győzi hangsúlyozni pácienseinek is. Nem szerepel a legnagyobb közösségi oldalakon, mégis a „középmezőnyben” kapott szavazatokat a betegek által felterjesztett Szent-Györgyi Albert Díjra. A doktornő és férje két fiút neveltek fel, egyikük most nősült, a másikuk Pannonhalmán kezdte meg idén szerzeteséletét, a patinás bencés gimnáziumban érettségizett, szülei gyakran jártak hozzá. A hívő katolikus doktornő példaképe az El Camino megteremtője, Jakab apostol törékeny, kis termetű szent volt, lelkiereje és az utókorra gyakorolt hatása azonban jelentős, mondja.

– A mi elnevezésünk szerinti baracskai Szent Jakab- zarándoklat július 24-én indul reggel hat órakor Baracskáról. Az orgonás áhítat után haladunk tizenöt kilométeren át a Váli-víz partján Ercsibe, az aznapi végállomásra. Baracska végétől négy kilométernyire áll kettő kereszt, odáig velünk tarthat az is, aki nem vállalkozik a háromnapos útra. Az Ercsiben töltött éjszaka után Szent Jakab napján, július 25-én Ráckeresztúr, Martonvásár, Tordas a húsz kilométernyi útvonalterv, itt szállunk meg. Vasárnap, 26-án Gyúró, Vál, Kajászószentpéter érintésével, huszonöt kilométernyi gyaloglással visszatérünk Baracskára – foglalja össze a doktornő, s nem titkolja, izgalommal készül a hagyományteremtő szándékkal indított zarándoklatra. Várja a jelentkezőket.

Récsei Norbert velencei, Kovács Zoltán martonvásári és Tóth András ercsi plébánosok támogatólag csatlakoztak a baracskai indíttatású ügy mellé. András atya a programját is átszervezte, hogy pénteken szentmisével, lelki beszélgetéssel fogadja a hazai zarándokokat. Mindössze hatvan kilométer megtétele három nap alatt, s csöndes belső elköteleződés jellemzi e lokálpatrióta kezdeményezést. Nem lesznek egyedül akkor sem a résztvevők, ha benső magukba vonulnak e kis darab hazai ég alatt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában