szépül a település

2020.07.31. 14:30

Komoly tervekkel rukkolnak elő a gárdonyiak

A település eladott egy több darabból álló ingatlant egy kempingnek. Az egyre jobban működő vállalkozásnak nagy tervei vannak, nem csak megvették, szépítik, fejlesztik is azt.

Palocsai Jenő

Hamarosan új arculatot kap a kemping

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Tóth Istvánnal, Gárdony polgármesterével a héten beszélgettünk egy több darabból álló ingatlanról, ami a Pisztráng kemping szomszédságában van. A kemping nemcsak ezt a részt vette meg, hanem a szintén szomszédos Varga panziót is, amit a korábbi, névadó család nem tudott fenntartani. A jól prosperáló kemping tehát két irányba is terjeszkedik, ami több szempontból is hasznos.

Az elhanyagolt, évente pár alkalommal lekaszált, közel 3 ezer négyzetméteres gaztenger eladási ára 22 500 forint volt négyzetméterenként. A befolyt több mint 65 millióból a város tudja folytatni megkezdett, akár forráshiány miatt félbeszakadt fejlesztéseit. A lakosok és az arra járók is nyernek rajta, mert felderül az elhanyagolt terület lelombozó látványa. Természetesen jól járnak majd a szállóvendégek is, ha egyszer elkészülnek a várt fejlesztések.

Nem volt könnyű megtudni, hogy mit is terveznek a Pisztráng tulajdonosai, ugyanis megkeresésünk idején a kemping egyik képviselője sem tudott nyilatkozni.

Hamarosan új arculatot kap a kemping
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Azonban, hogy ne maradjunk információ nélkül, a kemping a következő nyilatkozatot adta: – Általánosság szintjén azt tudjuk mondani, hogy a kemping folyamatos fejlesztése a cél, annak érdekében, hogy a vendégek egyre szélesebb körű szolgáltatásokat tudjanak igénybe venni, magas színvonalon. Ebbe illeszkedik a szomszédos, volt Varga panzió megvásárlása és átalakítása is. Az említett ingatlanban elvégzett munkálatok során az emeleten vendégszobákat alakítottak ki a kivitelezők, míg az alsó szinten egy étterem lesz, valamint ehhez kapcsolódóan egy többfunkciós rendezvényterem is helyet kap majd. A felsorolt munkafolyamatok már jelenleg is zajlanak.

Nemcsak az épületekkel, illetve azok belső átalakításával vannak nagy terveik, hanem a szabadtéri területek fejlesztésével is. Ezen a téren még nincs látható elmozdulás, de ha minden a tervek szerint alakul, akkor a későbbiekben korszerűsítik a már meglévő sportpályát, sőt kilátásba helyezték egy strandröplabdapálya kialakítását is.

A kemping munkatársainak válaszai tehát megegyeznek azokkal a fejlesztési tervekkel, amiket a település polgármestere már korábban is megemlített. A munkálatok folynak, és nem tolnak el mindent, hogy ott valami sokemeletes épület­óriásokat emeljenek. A korábbi félelmekre rácáfolva, nem változik a Velencei-tó képe, vagy ha igen, akkor pozitív irányban. A régiből új, az elhanyagoltból ápolt lesz.

[embed]https://www.feol.hu/kozelet/egy-korabban-kihasznalatlan-gardonyi-terulet-ertekesitese-korul-vannak-vitak-4176779/[/embed]

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában