Muzsika a virágóránál

2020.07.24. 13:00

Lágy dallamokkal népszerűsítették az induló fehérvári gimnáziumot (videó)

Csütörtökön kora este furulya, gitár, no meg ének hangjára figyelhettek fel azok, akik a Fő utcán sétáltak.

Elekes Gergő

Az idén elballagott diákok ötlete volt a minikoncert

Fotó: Elekes Gergő / Feol.hu

Utcazenéléssel népszerűsítették ugyanis a Fehér Vár Waldorf Iskola szeptemberben induló gimnáziumi képzését a jövendő kilencedik osztály diákjai a Virágóránál. A nagyjából fél órás műsor során kicsik és nagyok, az utca embere érdeklődve, mosollyal az arcukon figyelték a fiatalok minikoncertjét, mely egy időre elrepítette a közönséget a hétköznapi gondoktól egy olyan világba, ahol csak a zene és a jó hangulat uralkodik.

A muzsika szeretetén túl azonban határozott céllal ültek ki a diákok a Fő utcára, hiszen a koncert induló gimnáziumi képzésük promotálására, diákok toborzására jött létre.

Az idén elballagott diákok ötlete volt a minikoncert
Fotó: Elekes Gergő / Feol.hu

A gimnázium szükségességéről, a kezdeti lépésekről és a jövőbeli tervekről az alapítókör tagjai, Antal Andrea osztálytanító, a gimnázium képzőművészeti tanára; Ásmány Gabriella a tavalyi 8. osztály osztálytanítója, a gimnáziumi osztály osztálykísérője, magyar és kézimunka tanár; Brandlhoffer Erika és Sztrelkó Nikoletta avatott be minket.

Már a kezdetek óta vágy

– A gimnáziumalapítás vágya már az intézmény alapításával egyidős. A gimnáziumhoz szükséges első lépések megtételére már az általános iskola elindulásakor sor került. A Waldorf iskolák hagyományosan úgy épülnek fel, hogy kiépülnek az osztályfokok, ideális esetben az első osztálytól kezdve, és minden évben ahogy nő az osztály, úgy épülnek be az újabb első osztályok, mígnem elérik a 13. évfolyamot. Székesfehérváron a nagy igény miatt rendhagyó módon, egyszerre 4 osztállyal és az óvodával indult el az intézmény, így elég hamar eljutottak a diákok oda, hogy kinőtték az általános iskolát. Idén ballagott el az első 8. osztály. Az érdemi munka, ami a gimnázium megalapításához szükséges, 3 éve zajlik. A kezdeti tájékozódások után megalakult egy szülőkből és tanárokból álló munkacsoport, majd az előző évben a gimnázium eszmerendszerét megfogalmazó és az engedélyeztetést lebonyolító alapítókör is – mesélte Brandlhoffer Erika, akitől Antal Andrea vette át a szót.

– A gyerekek a jelenben cselekednek, az pedig a mi feladatunk, hogy megteremtsük nekik az utat. Sajátjuknak érzik a gimnázium kérdését, a zenélés is az ő ötletük volt. Szerettük volna, hogy az a kis mag, aki most ballag el, de itt maradna nálunk, olyan projektekben vegyen részt az osztálytoborzás kapcsán, amihez kedve van, amikben a gyerekek a saját valójukat tudják adni. Ők ugyanúgy tevékeny, teremtő részesei az iskolának, mint a szülők, a pedagógusok.

A gimnázium indulásával kapcsolatban megtudtuk, még két engedélyre várnak, melyek július 30-án fognak megérkezni, ezt követően pedig gyakorlatilag minden készen áll az indulásra, bár szokás mondani, gyermekből sosem elég, ezért is zajlanak még a toborzóakciók, amivel kapcsolatban a gyerekeknek számos ötlete van. Művészetek terén meglehetősen erősek, még ha nem is nevezhető kimondottan művészeti iskolának a Waldorf, a kreativitást az önkifejezés egyik nagyon jó eszközének tartják.

Ásmány Gabriella elmondta, a gyerekek az elmúlt 5 évben minden nap fél órát zenéltek, idősek otthonában is felléptek már, így nem is volt kérdés, hogy az első megmozdulás a minikoncert lesz.

Sokan álltak meg a fiatalok koncertjét végighallgatni
Fotó: Elekes Gergő / Feol.hu

Együttműködés, tolerancia

Megtudtuk, hogy az idén végzett osztályból több diák is szeretne maradni a gimnáziumban, és folyamatosan jönnek az érdeklődők, ezt a koncert alatt is lehetett tapasztalni. A pedagógusok kis létszámú osztályokban gondolkodnak, mert az osztály dinamikáját, a közösség erejét sokkal fontosabbnak tartják, mint a létszámot. Céljuk a toleranciára nevelés, a másfajta viselkedés elfogadása, a sérelmek helyes rendezése. A kulcsszó az együttműködés. Mint mondták, nem gond, ha valaki zárkózottabb, de akarjon kapcsolódni a közösséghez. És hogy milyen is ez a közösség? A nyár folyamán számos programmal készülnek a pedagógusok, mely során minden érdeklődő megismerkedhet a Waldorf pedagógiával, a gimnáziummal, illetve a diákokkal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában