Nem fénylik majd a kastély

2020.07.21. 14:00

Somogyi Balázs szerint hiba volt, hogy nem éltek az állami pénzzel Perkátán

Nemrégen robbant a bomba, hogy Perkáta községe visszaadta a Győry-kastélyban fényjáték kialakítására fordítható, 76 millió forintos vissza nem térítendő támogatást.

Korondy Tamás

A perkátai Győry-kastély nem lesz fényjátékkal kivilágítva, ez a hónap közepén már eldőlt. Az ülésen a képviselők 4:3 arányban a támogatás visszaadása mellett döntöttek

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Az én személyes helyi politikai sorsom a kastéllyal szoros összefüggésben van. Sokszor elmondtam, hogy a Győry-kastély főépületének megmentése, azaz felújítása az egyik legnagyobb eredmény, ami közel 14 éves polgármesteri működésem alatt történt, aminek számomra még nagyobb az értéke annak tudatában, hogy az elődeink is megtehették volna ugyanezt – engedett betekintést az előzményekbe Somogyi Balázs polgármester, aki szerint az egyik első polgármesteri feladataként 2006 novemberében el kellett utalnia az éves hiteltörlesztést a csatornaberuházás kapcsán – egy 47 millió forintos utalásra kellett az „O. K.” gombot

nyomnia.

– Akkor azt gond nélkül elbírta az önkormányzat, ebből következik, hogy a kastélyberuházás önrésze is megoldható lett volna a településnek, még ha nem is könnyen. De hát könnyebb volt semmit sem tenni, illetve az elődökre mutogatni. Ami az ő nemtörődömségük, az az én szerencsém volt, hiszen ha a kastély főépületét felújítják 2006-ra, akkor én nem leszek polgármester. Azóta számos anyagot, pályázatot készítettünk a felújítás kapcsán, így amikor kérdés érkezett, hogy vállalnánk-e a projektet, ha a tartaléklistán levő kastélypályázat átmenne, teljes magabiztossággal válaszoltam, hogy szeretnénk! – folytatta a polgármester.

A perkátai Győry-kastély nem lesz fényjátékkal kivilágítva, ez a hónap közepén már eldőlt. Az ülésen a képviselők 4:3 arányban a támogatás visszaadása mellett döntöttek
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

– Ami annak idején, a 2000-es évek elején könnyen mehetett volna az önkormányzatnak az akkori pénzügyi körülmények között, azért nekünk vért kellett izzadnunk. Összehasonlítva: az egy bruttó 460 milliós projekt volt, míg a mostani ennek nagyjából egyhatoda lett

volna.

A képviselő-testületben lévő ellenszavazók álláspontja ugyanakkor ismert. A 2017. év végi árak alapján a projekt ára 200 ezer euró lett volna (ez a mai, jelenlegi árfolyamon mintegy 70 millió forint). A pályázatra két éve elnyert 76 millió forintból azonban már csak 69 millió áll rendelkezésre. Erre célzott az egyik pénzügyi bizottsági ülésen Lakos László jegyző, aki szerint teljesen biztos, hogy az akkori árajánlatok már nem tekinthetők aktuálisnak. A rendelkezésre álló összeg már nem fedezné a projektet, azt önerőből ki kellene pótolni, a település viszont nincs olyan anyagi helyzetben, hogy finanszírozzon egy ilyen luxusprojektet.

Lapunk próbálta telefonon megkeresni az Öten Együtt Perkátáért Alapítvány testületi tagjait, de a kérdéshez az ülésen elhangzottakhoz képest nem kívántak hozzátenni, álláspontjuk változatlan maradt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában