Vikidál Gyula is jelen volt

2020.08.21. 07:35

A múlt, amelyből jövőnk építkezik – Díszpolgári címet, elismeréseket adtak át Sárbogárdon

„Kenyér vagyok, mindennapi kenyér, / Nem pompázom, de szükséges vagyok.”

Szanyi-Nagy Judit

Rausch Györgyné aranydiplomás – hirdette Sükösd Tamás

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Reményik Sándor imént lejegyzett gondolatai szóban is elhangzottak augusztus 19-én, szerdán a sárbogárdi művelődési ház színháztermében. A pódiumon eztán Sükösd Tamás polgármester következett, aki elmondta: augusztus 20-án Szent Istvánra, az államalapításra és a keresztény kultúra létrejöttére, megerősítésére egyaránt emlékezünk, nemcsak az országban, de szűkebb hazánkban, így Sárbogárdon is. Azonban a helyiek a ma emberéről is rendszerint megemlékeznek: arról, hogy bizonyos személyek munkája hatással van a világra és a kisebb-nagyobb közösségekre, akik ezért cserébe – jó esetben – elismerik a hosszú időn át végzett, nem kevésszer áldozatos tevékenységet.

Mindezek fényében az augusztus 20-ához kapcsolódó ünnepség keretében aranydiplomája kézhez vétele alkalmából elismerést vett át Rausch Györgyné nyugalmazott óvodapedagógus.

Rausch Györgyné aranydiplomás – hirdette Sükösd Tamás
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A város díszpolgárává Nemes Mária orvost választották. Noha a doktornő az ünnepségen személyesen megjelenni nem tudott, az elöljáró elmondta: az 1940-ben született díszpolgár Sárbogárdon végezte gimnáziumi tanulmányait, majd az egyetem elvégzését követően Balassagyarmaton dolgozott. Szakvizsgázott bőrgyógyászatból, s a belgyógyászat témakörében is képezte magát. Napjainkban is praktizál, a kislóki, sárbogárdi és sárszentmiklósi betegeket, valamint a Református Otthon lakóit látja el.

A Sárbogárd Város Szolgálatáért kitüntetést idén Fehér Mihályné érdemelte ki, aki 1994 óta dolgozik a polgármesteri hivatalban mint vagyongazdálkodási ügyintéző.

 

A döntéshozók úgy ítélték meg, a város gazdasági fejlődéséért ezúttal Nagy Dezső sárbogárdi származású kertész munkáját illendő elismerni. A szakember több évtizedet tud a háta mögött, tudásával több település (úgymint Alap, Alsószentiván, Sáregres, Káloz, Csősz, Nagylók) kertészeti programjának elindítását vagy működtetését segítette.

A Sárbogárd Város Sportjáért címet ketten érdemelték ki. Takács Lajos sárbogárdi kézilabdaedzőként mutatta meg tehetségét, játékosai nemcsak tisztelik, de szeretik is. Rehák Sándor Tibor teljes életének mozgatórugója a sport; a kézilabda mellett a futball, a kosárlabda, a kerékpározás és a sakk is érdekelte, érdekli őt. Az ünnepségen kis különlegességként születésnapos feleségét, Rózsát is köszöntötte. A rendezvényt Vikidál Gyula Liszt Ferenc-díjas magyar énekes műsora zárta.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában