Az öreg sas Molnár Dániel bizony még mindig repül

Májusban volt 97 éve, hogy egy minden sejtjében repülésre született férfi meglátta a napvilágot. Molnár Dániel kisgyerekként találkozott egy első világháborús ász pilótával, akkor döntötte el, nem lehet belőle más, csakis hadi repülő. Mire álmait meg tudta valósítani, már 1944-et írtak, és rohamtempóban folyt a kiképzés, három hónap alatt mindenkinek meg kellett tanulnia még műrepülni is. Közeledett a front, a levegőt bombázókötelékek csíkjai mintázták, a vidéket orosz csapatok dúlták fel. Dani bácsit társaival együtt útnak indították, hogy kiképezzék az akkori csodagépre, a Messzer 262-esre. De arra már nem maradt idő.

Az oroszok elérték Berlint, ő is a körülzárt területen ragadt. Fogságba esett, de nem adta fel a reményt, mert tudta, ha nem kerül haza, Szibériában köt ki, vagy a másvilágon. Végül 72 kilóról 48-ra fogyva jutott vissza Magyarországra. Nem volt hajlandó belépni a kommunista pártba, így csaknem egy életre elvágta magát a repüléstől. Negyven évig reptérnek a közelébe se engedték. Csak röviddel a rendszerváltás előtt emelkedhetett újra a levegőbe, majd a fehérvári Albatrosz Repülő Egyesület Öreg Sasok szakosztályának megbecsült tagjaként haláláig képviselt egy súlyos és bukásában is dicsőséges korszakot a börgöndi légikikötőben: „A különböző politikai hullámverésektől megóvott az Isten. Pártonkívüli, minden hazugsággal dacoló kun magyarként, hitemet és múltamat sohasem tagadva nézek vissza a mögöttem hagyott időre”, mondta nekem alig három hónappal ezelőtt. Aztán minap felhívtak, s már csak azt hallottam a telefonban: „Az öreg sas leszállt…”

Eszembe jut egy történet. A fiatal hadi pilóták a hárompördüléses dugóhúzót gyakorolták, Dani bácsi pedig elkezdte a figurát, és számolta a pördüléseket: egyet, kettőt, hármat… Na, csak még egyet, gondolta magában. Aztán még egyet… Az ötödik után már észrevette, ebből baj lehet, mert túl alacsonyra került. Eltűnt az őt figyelők tekintete elől, a semmiben. Többen elfordultak, befogták a fülüket és várták a robbanást. Dani bácsi a csodával határos módon egyenesbe hozta a repülőgépet, és tökéletes leszállást hajtott végre.

Ám képzeletemben tovább pörög a föld felé, egyik mesteri fordulót csinálja a másik után, s közben int felém a pilótafülkéből, de még kacsint is hozzá, és hallom, azt kiáltja: Tamáskám, nincs semmi gond, hiszen én csak repülök!

Isten áldja meg Dani bácsit az égben.